Sport

Labdarúgás: pontot ért a HFC küzdőszelleme a Pénzügyőr ellen + FOTÓK

Labdarúgás: pontot ért a HFC küzdőszelleme a Pénzügyőr ellen + FOTÓK

2016. április 3., vasárnap
Labdarúgás: pontot ért a HFC küzdőszelleme a Pénzügyőr ellen + FOTÓK
hfc_penzugyor36_gs

Magas iramú meccset játszott a Pénzügyőrrel a kieséstől menekülő Hódmezővásárhelyi FC: Major László együttese egy pontot itthon tartott.

A jól szereplő Pénzügyőrt fogadta a Hódmezővásárhelyi FC az NB III Közép csoportjának 25. fordulójában. A HFC-ből ezúttal is többen hiányoztak. Támadólag lépett fel a meccs elején

Major László

együttese, de nem sikerült igazán nagy feladat elé állítani

Hajdu

kapust. A lüktető, jó iramú meccsen végül a huszadik percben egy pontrúgás hozta meg az első gólt: a kapu elé ívelt szabadrúgást az ötös jobb sarkánál érkező

Bartyik Norbert

passzolta kapásból a labdát a hosszú sarokba, 1-0. Esélye volt a HFC-nek előnye megduplázására is, azonban nyolc perccel később

Feil

középen kiléphetett szintén egy pontrúgás után, amikor nem tudott felszabadítani a Vásárhely: a leshatárról meginduló támadó pedig

Bordás

mellett a hazaiak kapujába lőtt, 1-1.

Tóth Attila

majd

Luczek

lövésével zárult az első félidő, amely alatt a HFC teljesen egyenrangú partnere volt a Pénzügyőrnek. A szünet után is be tudta szorítani ellenfelét a Hódmezővásárhely, de a meddő fölényt követően

Szabó Dávid

előtt adódott a meccs legnagyobb hazai lehetősége, viszont nem tudta gólra váltani ziccerét. Nem sokkal később

Fábián

juttathatta volna ismét előnyhöz a HFC-t, de fejese kevéssel elkerülte a Pénzügyőr kapuját, majd az utolsó tíz percre még a vendégek felpörögtek, viszont a pasarétiek sem találták el Bordás kapuját, így pontosztozkodás lett a vége. A HFC a meccs nagy részében veszélyesebben futballozott ellenfelénél, viszont nem tudottt másodjára is előnybe kerülni, így meg kellett elégednie az egy ponttal. Kökény Tamásék maradtak a 15. helyen, de tekintve, hogy a Szekszárd és a Bölcske is kikapott, értékesnek tekinthető ez az egy pont, amit meg tudtak szerezni a masszív Pénzügyőr ellen. A HFC-re egy hét múlva megyei rangadó vár, hiszen a következő fordulóban a SZEOL SC érkezik Hódmezővásárhelyre.

Hódmezővásárhely, 350 néző
2016. április 3., 16.30
Hódmezővásárhelyi FC
Pénzügyőr SE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Antal Péter •* Asszisztens: Bornemissza Norbert, Sebestyén László
1
-
1

Labdarúgó NB III Közép csoport, 25. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Pénzügyőr SE 1 - 1 (1-1)

Hódmezővásárhely, 350 néző. Vezette: Antal Péter (Bornemissza Norbert, Sebestyén László).

HFC:

Bordás - Lazinica (Nagy A. - a szünetben), Tóth J., Marton, Bartyik N., Kökény, Szilágyi (Dordevic, 78'), Tóth A. (Hauk, 86'), Szabó D., Fábián, Mezei.

Vezetőedző:

Major László.

Pénzügyőr:

Hajdu - Szigeti (Hegybányai, 63'), Buzás, Biró, Varga-Sebestyén, Szabó B., Karvalics, Luczek, Rabatin, Sztrunga, Feil (Rabatin N., 77').

Vezetőedző:

Vatai Attila.

Gólszerzők:

Bartyik N. (20') ill. Feil (28')

Sárga lap:

Tóth A. (33'), Marton (39'), Tóth J. (40'), Mezei (70'), Bartyik N. (89') ill. Feil (66'). Major László:

"Egy nagyon szép góllal szereztünk vezetést, aztán egy olyan gólt kaptunk, amit NB III-ban nem szabad kapni, nem szabad egymásra várni. Kiegyenlített első félidő után 25-30 percig domináltunk, kihagytunk két nagy ziccert, majd az utolsó tíz percre elfáradtunk, és a Pénzügyőrnek is volt egy nagy ziccere, amit kihagyott. Igazságos a döntetlennel, viszont ezzel az egy ponttal nem érünk sokat. Ha viszont mindig így alakul, hogy egy jó csapat ellen szerzünk egy pontot, a többiek pedig kikapnak, akkor nem bánom a dolgot, de látszik, hogy dolgoznunk kell, mert az utolsó tíz percben elfáradtunk a saját magunk által diktált iramban A második félidő elején nem látszott a két csapat közti különbség a tabellán, a Szeged ellen nagy bravúrra lesz szükségünk."

Online közvetítésünk

VÉGE
90+2'
Vége, Antal lefújja, élvezetes, jó meccset játszott a Pénzügyőrrel a HFC, amely bár mezőnyben dominált, de nem tudta megszerezni a második gólt, így egy pontot itthon tart.
90+1'
Úh, megnyerhette volna a meccset a Pénzügyőr! Egy kapu elé keresztbe lőtt labdáról lekésett Dordevic, majd a lövésre visszatett labdát Szabó Balázs kapásból lőtte kapura tíz méterről, de jóval elkerüli labdája a kaput!
90'
Kettő percet tesz rá Antal Péter játékvezető.
89'
Bartyik Norbert kap sárgát, labdát vesztett a HFC a saját térfelén, majd a bal szélen kiugró Rabatin Norbertet buktatta hátulról a vásárhelyi.
86'
Harmadjára változtat a HFC is: Tóth Attila jön le, Hauk Martin áll be a meccs utolsó perceire.
85'
Kihasználja harmadik cseréjét is a Pénzügyőr: Pápai váltja Rabatin Szabolcsot.
81'
Ez nem sokon múlt, szinte a semmiből került helyzetbe a Pénzügyőr! Egy jobb oldali bedobást tudtak megcsúsztatni a vendégek, az ötösön álló Rabatin azonban fölé fejelte a labdát! Hiába dominál mezőnyben a HFC, egyelőre nem tudott előnybe kerülni, ez pedig még veszélyt jelenthet az utolsó tíz percre.
78'
Változtat Major László is: Szilágyit hívja le a pályáról, akit Slobodan Dordevic vált a HFC-ben.
77'
Cserél a Pénzügyőr: a gólszerző Feil helyére Rabatin Norbert áll be a vendégekhez.
73'
Szilágyi erősen kapu felé küldött szabadrúgásába nem tud beleszúrni senki sem, így begyűjti azt Hajdu.
70'
Mezei is besárgul, miután még a vendégek térfelén akadályoz meg egy kibontakozó kontrát.
69'
Bordásról pattan ki egy kapu elé tekert szabadrúgás, másodjára már begyűjti a labdát a kapus.
67'
Fábián nem ismert elveszett labdát: egy előrevágott labdára startolt rá, majd két védő között sikerült megszereznie, jól is tette vissza az érkező Tóth Attilának, aki azonban hosszan veszi át, így oda lett a lehetőség.
66'
Feilé a vendégek első lapja, miután a félpályánál akadályozza Nagy Andrást.
64'
Érik a Vásárhelyi gól, most egy balról középre lőtt labdát centikkel fejel a bal kapufa töve mellé Fábián! A hazaiak irányítják a meccset, ugyanakkor a Pénzügyőr kontrái veszélyesek lehetnek.
63'
Kényszerű cserét hajtott végre a Pénzügyőr: Szigeti egy beadás után maradt lent a pályán, helyette Hegybányai érkezik a vendégekhez.
61'
Mi maradt ki!? Egy szép, kicsiben megjátszott akció után Szabó Dávid léphetett ki középen, csak Hajdu állt vele szemben, de nem tudta ellőni a kapus mellett, óriási ziccer maradt ki a HFC-nél.
56'
Luczek lő ismét a tizenhatos előteréből: csavarását gond nélkül fogta Bordás.
53'
A HFC kezdi jobban a második félidőt, szinte csak a Pénzügyőr térfelén zajlik a játék, de egyelőre a szélről belőtt labdák nem hoznak eredményt.
48'
Kökényé a második félidő első lehetősége: Nagy András beadását fejeli kapura, de pont a kapu közepébe érkezik labdája, Hajdu magabiztosan fogja ezt.
46'
A szünetben cserélt Major László: Denis Lazinica nem jött ki a folytatásra, őt Nagy András váltja a HFC-ben.
46'
Folytatódik a mérkőzés.
SZÜNET
45+1'
Vége az első félidőnek: jobban kezdett a Hódmezővásárhely, azonban a félidő utolsó percei a vendégeké voltak.
45'
Nehezen szabadul fel most a vásárhelyi kapu: a félidő utolsó percei a Pénzügyőré, de Luczek lövésén kívül egyelőre nem tudott veszélyeztetni a vendég együttes.
44'
Lövésre lövéssel válaszol a Pénzügyőr: egy lecsorgó labdát Luczek tűz rá a kapuval szemben kapásból, a léc alól tolja ki szögletre Bordás.
43'
Tóth Attila fejez be lövéssel egy akciót - igaz, ez nagy problémát nem okoz Hajdunak. Kiegyenlített, jó meccs!
40'
Tóth József is sárgát kap - nem volt eddig durva a meccs, viszont az utóbbi percek nem a futballról szólnak.
39'
Marton kap sárgát, miután feltartotta ellenfelét egy kontránál.
35'
Az ötös bal sarkára érkezik a beadás, az érkező Szabó Dávid már nem tudja kapu felé továbbítani a labdát. A levegőben veszélyesebb ellenfelénél a HFC, ebből még profitálhat a Vásárhely.
33'
Tóth Attiláé a meccs első sárgája, egy vendég labdakihozatalnál ütközött ellenfelével.
28'
Gól, ez viszont már bent van, Feil egyenlít! Az oldalvonal mellől belőtt szabadrúgás után nem tud hárítani a vásárhelyi védelem, majd a leshatárról, vagy talán túlról is középen kiugró Feil Bordás mellett a hálóba passzol, 1-1. Kár érte, a gól óta inkább a HFC-é volt a meccs.
27'
Ebben talán több volt a vendégek részéről, Szigeti jobb oldali beadása a hosszún érkező Sztrungát találta meg, kapáslövése azonban nem sikerült erővel, így könnyen tisztáztak a vásárhelyi védők.
22'
Majdnem ott a második! Ismét egy felívelt labda okoz gondot a Pénzügyőr szélső védelmének, ezúttal az előrehúzódó Szilágyi elé került a labda, azonban tíz méterről ballal nem tudta erővel kapura tenni - most foghatónak tűnik a Pénzügyőr!
20'
GÓÓÓÓÓL! Vezet a Vásárhely! Egy felívelt szabadrúgásra Bartyik Norbert érkezett az ötös jobb sarkánál, és kapásból a hosszúba vágta a labdát, 1-0!
18'
Szabó Dávid lesett le egy szabadrúgást a felezőnél, majd megindult a kapu felé, ám Szabó Balázs végül beérte, és becsúszva szerelte őt a tizenhatos előterében.
15'
Erősödik a vendégek fölénye: egy újabb szöglet után, amit most kicsiben végzett el a Pénzügyőr, a beadás középen Buzást találja meg, fejese azonban pont középre érkezik, így nem okoz gondot Bordásnak.
13'
Két szögletet is elvégezhet egymás után a Pénzügyőr, de végül Feil felszabadít lövésével.
12'
Mezei iramodott meg a bal oldalon, centerezése után azonban egy villámgyors kontrát vezethetett a Pénzügyőr: a balon kiugró Rabatin lapos lövését Bordás lábbal védte.
7'
Egyelőre pontatlanok a vásárhelyi előreívelt labdák, ugyanakkor mezőnyben inkább a hazaiak dominálnak az első percekben.
1'
A zöldmezes Pénzügyőr kezdte a mérkőzést, a HFC tiszta pirosban lép pályára. Szikrázó napsütés, kiváló idő fogadta a csapatokat - ez kicsalogatta a nézőket is a mai meccsre.
A mérkőzés Antal Péter sípszavára 16.30-kor kezdődik!

A találkozó elé

A bajnokság egyik legmasszívabb csapata érkezik vasárnap Hódmezővásárhelyre: a HFC-hez hasonlóan szintén újonc Pénzügyőr egészen a negyedik helyig szökött fel tavaszi eredményei után - igaz, az elmúlt fordulóban odahaza szenvedtek vereséget az ESMTK-tól. A csapattól a télen a bajnokság első felében kilenc gólt szerző Gyürki Gergő az NB I-es Haladáshoz igazolt - éppen ő volt az, aki a két csapat őszi mérkőzését is eldöntötte, akkor a pasarétiek 1-0-ra nyertek a vásárhelyiek ellen. Major László tanítványai fontos győzelmet arattak az elmúlt fordulóban, annak érdekében pedig, hogy megugorják a lécet, és bent maradjanak a harmadosztályban, szükségük lesz a vasárnapi bravúrra is.

FOCIFANOK! Ma délután Csongrád megye mindkét NB III-as csapata pályára lép, mi pedig mind a SZEOL, mind a Hódmezővásá...

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.