Sport

Labdarúgás: felnégyelte a HFC a Gyulát

Labdarúgás: felnégyelte a HFC a Gyulát

2016. április 24., vasárnap
Labdarúgás: felnégyelte a HFC a Gyulát
hfc_szeol02_gs

Rendkívül magabiztos, négygólos győzelmet aratott a Hódmezővásárhelyi FC a vendég Gyula felett. A hazaiaknál ketten is dupláztak.

Nem kellett sokat várni az első találatra, hiszen

Tóth Attila

már a 8. percben mattolta fejjel

Harman Józsefet

Bartyik Norbert

beadásából. (1-0) Nem sokkal később kényszerűségből kellett cseréhez folyamodnia

Major Lászlónak

, öröm azonban az ürömben, hogy a váltás jól sült el az eredmény szempontjából. A

Fábián Imrét

váltó

Szabó Dávid

ugyanis a beállását követően alig két perccel máris gólt tudott szerezni, ugyancsak Bartyik remek centerezését kihasználva, majd a 25. minutumban újfent a hálóba talált Szabó, ezúttal egy szögletet követően. (3-0) A szélvészgyors támadónak ez már a második duplája volt az idei bajnokságban, amivel egyedüliként tudott eldicsekedni a csapatból - egészen az 59. minutumig, amikor Tóth Attila is bebólintotta második gólját

Szilágyi Norbert

átadásából, így feliratkozva az említett listára. A Békés megyeieknek a szépítés sem jött össze az összecsapás során, így maradt a 4-0 végeredményként. A HFC utoljára 2011 októberében tudta legyőzni a gyulaiakat harmadosztályú bajnoki mérkőzésen. Az utolsó legalább négygólos sikerre pedig ennél is régebben volt példa a Csongrád megyei együttestől az NB III-ban: Marton Bencéék 2011. április 16-án, azaz több mint öt éve verték idegenben a Szarvast 5-1-re az akkori Alföld csoportban. A vásárhelyiek mostani sikerükkel a 24. pontjukat szerezték meg a bajnokságban, így már három egységgel előzik meg az utolsó Szekszárdot, miközben kettővel maradnak el az előttük álló, egy meccsel már többet teljesített Bölcske mögött. A Major-legénység legközelebb május elsején 17 órától a Szentlőrincet fogadja majd.

Labdarúgó NB III Közép csoport, 28. forduló:

Hódmezővásárhelyi FC - Várfürdő-Gyulai Termál FC 4-0 (3-0)

Hódmezővásárhely. Vezette: Farkas Mátyás (Baghy Csaba, Horváth Krisztián).

HFC:

Bordás - Tóth J., Tóth I., Markovic, Bartyik (Dordevic 74'), Kökény (Nagy A. 61'), Szilágyi, Marton, Tóth A., Mezei, Fábián (Szabó D. 13').

Vezetőedző:

Major László.

Gyula:

Harman - Szabó Cs., Ferenczi, Turcsek (Barna - a szünetben, Katona 53'), Sajti, Sipos, Burai (Tóth L. 86'), Nagy G., Okos, Styecz, Balogh.

Vezetőedző:

Szekeres Lajos.

Gólszerzők:

Tóth A. (8', 59'), Szabó D. (15', 25').

Sárga lap:

Markovic (46'), Szabó D. (49'), ill. Sipos (47'). Major László:

"Úgy gondolom, 75 percig nagyszerűen játszott a csapat, az utolsó 15 percre viszont már egy kicsit elfáradtunk a saját magunk által diktált tempótól. Természetesen mindenki nagyon örül ennek a győzelemnek. Mostanra már kezd kijönni a csapatból a befektetett munka, hiszen az utóbbi négy fordulóban két győzelem és két döntetlen a mérlegünk. A srácok nagyszerűen betartották ma, amit kértem tőlünk. A játék képe alapján teljesen megérdemelten nyertünk ilyen arányban, sőt, akár lehetett volna több is."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.