Bulvár

Jó tanácsok trükkös tolvajokkal szemben

Jó tanácsok trükkös tolvajokkal szemben

2016. április 15., péntek
Jó tanácsok trükkös tolvajokkal szemben

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy fokozottan ügyeljen értékeire!

Az elmúlt hónapokban a sértettek megtévesztésével több vagyon elleni bűncselekményt követtek el. Előfordult, hogy az elkövetők villanyóra-leolvasás, újság- vagy papírgyűjtés indokával jutottak be a lakásokba. Volt, aki rosszullétre hivatkozott, esetleg azt mondta, hogy egy szolgáltató munkatársa és pénzt hozott az ügyfélnek, amit azonban fel kellene váltani. Az ilyen tevékenységből élők eltérő módszerekkel dolgoznak, azonban elkövetési technikájuk általában hasonló. Áldozataikat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenállásra számítsanak. Gyakran jóhiszemű, adott esetben idős személyeket próbálnak meg becsapni, megkárosítani. Céljuk, hogy a lakók bizalmába férkőzve bejussanak a lakásába, ahol egy kis figyelemeltereléssel a látható helyen lévő értékeket feltérképezzék, eltulajdonítsák. Jellemző, hogy a tolvajok közüzemi szolgáltató munkatársának adják ki magukat. Fontos tudni, hogy a szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek, formaruhában dolgoznak! Ezek az igazolványok a legtöbb szolgáltató esetében csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. A munkatársak a lakók hibabejelentésére, a mérőórák ellenőrzése céljából kereshetik fel a lakosságot, amelyek várható időpontját azonban előre jelzik. Szintén elterjedt az úgynevezett pénzváltós módszer. Amennyiben pénzváltás ürügyével keresi fel Önöket ismeretlen személy vagy személyek, utasítsák vissza az ajánlatot, mert előfordulhat, hogy hamis bankjegyet akarnak felváltatni, vagy trükkös tolvajokkal állnak szemben. Lakásunkba csak olyan személyeket engedjünk be, akiknek személyazonossága, tevékenységének hitelessége minden kétséget kizáróan megállapítható! Fontos hangsúlyozni tehát, hogy idegeneket - főleg házalókat, „bekéredzkedőket" (rosszullétre hivatkoznak, vizet kérnek) - lehetőleg ne engedjenek be az ingatlanukba. A lakásajtó, a kertkapu minden esetben be legyen zárva, így tudjuk megválogatni azt, hogy kit engedünk be az életterünkbe. Lakótelepi lakás esetében mielőtt bárkinek ajtót nyitnánk, a kitekintő nyíláson át nézzük meg, ki akar hozzánk bejönni, a bejárati ajtót minden esetben ajánlatos felszerelni biztonsági lánccal, amely használata során megóvja az ott lakót attól, hogy illetéktelenek erőszakkal bejussanak a lakásba. A jó idő beköszöntével a nyitott ablakok is csábíthatják az elkövetőket, akik egy gyakorlott mozdulattal jutnak be a kiszemelt lakótérbe. Elővigyázatosságunkkal megelőzhetjük, hogy besurranó tolvajok áldozataivá váljunk. A trükkös lopások egészséges bizalmatlansággal, odafigyeléssel a legtöbb esetben megelőzhetőek. Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnának, haladéktalanul tárcsázzák a 112-es központi segélyhívót!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.