Közélet

Franciaországban hatodik alkalommal tüntetnek a munkajogi reform ellen

Franciaországban hatodik alkalommal tüntetnek a munkajogi reform ellen

2016. április 9., szombat
Franciaországban hatodik alkalommal tüntetnek a munkajogi reform ellen

Franciaországban egy hónapon belül hatodik alkalommal hívták az utcára az embereket a szakszervezetek és a diákmozgalmak szombaton, hogy tiltakozzanak a kormány által meghirdetett munkajogi reform ellen.

Országszerte több mint kétszáz felvonuláson tízezrek követelik ismét a törvénytervezet visszavonását, amelynek elfogadása esetén a tiltakozók szerint növekednének az egyenlőtlenségek és a bizonytalanságok a munka világában. A szombati megmozdulásokat jelentős erőkkel biztosítják a hatóságok, miután a korábbi tüntetéseken több összecsapás is történt a tüntetők közé keveredő rendbontók és a rendőrök között. Ez az első alkalom, hogy hétvégére szervezték a tüntetést a szakszervezetek, amitől azt remélik, hogy a családok és azok a magánszektorban dolgozók is utcára vonulnak, akik ezt hétköznap nem tehetik meg. Március 9. óta a szakszervezetek felhívására eddig kétszer, és több mint húsz diákszervezet buzdítására pedig három akciónapon követelték a munkavállalók a munkajogi reform visszavonását. A március 31-i volt a legsikeresebb, akkor a szervezők szerint 1,2 millióan, a hatóságok szerint legalább 390 ezren vettek részt a felvonulásokon, ami kétszer annyi volt, mint a tiltakozóhullám kezdetén. Kedden viszont az iskolai tavaszi szünet közepén már jóval kevesebben tüntettek: a belügyminisztérium szerint alig 23 ezren. A rendőrségnek rendszeresen közbe kellett avatkoznia, a diákok közé keveredő rendbontókat könnygázzal ártalmatlanították és 177 embert előállítottak. A törvénytervezet egyik legfőbb javaslata a munkaidő rugalmasabbá tétele a vállalatokon belüli belső egyeztetésekkel, valamint az elbocsátások szabályozásának könnyítése. A tiltakozások nyomására a kormány ugyanakkor lemondott a végkielégítések összegének maximálásáról. A parlament illetékes bizottsága szerdán és csütörtökön vizsgálta meg a javaslathoz benyújtott nyolcszáz módosító indítványt, és a tüntetések nyomására, valamint a kis- és középvállalatok kérésére számos helyen változtatott a szövegen. A szakszervezetek azonban továbbra is a tervezet visszavonását követelik. Legközelebb április 28-re hirdetettek tiltakozónapot. A munkaügyi és az oktatási minisztériumban a tiltakozók képviselőivel szerdán tartott egyeztetés nyomán a kormány hétfőn hozza nyilvánosságra az újabb javaslatait a törvénytervezet szövegének módosítására, de annak visszavonását kizárta. Manuel Valls miniszterelnök hétfőn személyesen fogadja a diákok és a szakszervezetek képviselőit. A nemzetgyűlés plenáris ülése május 3-án kezdi megvitatni a törvénytervezetet. Francois Hollande államfő mandátuma legfőbb célkitűzésének a 10 százalékon stagnáló munkanélküliség - amely leginkább a pályakezdő korosztályt érinti -, csökkentését jelölte meg, és azt is többször jelezte, hogy ha ezt nem sikerül végrehajtania, nem indul újra a jövő évi elnökválasztáson. A munka törvénykönyvének reformja a kormány álláspontja szerint a fiataloknak szakmai biztonságot, a vállalatoknak pedig rugalmasságot ígér.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.