Gazdaság

Emmi: megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai

Emmi: megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai

2016. április 1., péntek
Emmi: megjelentek a Nemzeti Tehetség Program idei pályázatai

Megjelentek a Nemzeti Tehetség Program 2016-os pályázati felhívásai, ezek keretében a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kaphatnak képességeik kibontakoztatásához - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.

Az államtitkárság emlékeztetett arra: a Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés ötpárti konszenzussal fogadta el, annak célkitűzései húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg. A támogatásokból évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt adottságai kamatoztatását segítő programokban. Közölték, idén a magyar költségvetési forrásokból - a tavalyihoz hasonlóan - ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre a pályázatok támogatására. A program forrásának alapját a személyi jövedelemadókból származó egyszázalékos felajánlások képezik, amit a kormány egészít ki. Kiemelték: még nem volt arra példa, hogy a program pályázati felhívásai ilyen korán jelenjenek meg, ezzel lehetővé válik, hogy a tehetségsegítő szervezetek már támogatást elnyert programjaikkal tervezve kezdhessék meg a 2016/2017-es tanév szakmai munkáját - olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy az idei évtől több nyílt felhívás, így a népszerű Nemzet Fiatal Tehetségeiért ösztöndíj felhívása is elérhetővé válik a határon túli oktatási profilú magyar civil szervezetek, a magyar tanítási nyelvű általános iskolák és középiskolák tehetséggondozó programjai, a határon túli magyar tehetségek számára. A nyílt pályázatok beadási határideje május 2-a. Bővebb információ a

www.emet.gov.hu

honlapon érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.