Közélet

Egységesek a bérlők, vasárnap is árusok nélkül a Cserepes

Egységesek a bérlők, vasárnap is árusok nélkül a Cserepes

2016. április 3., vasárnap
Egységesek a bérlők, vasárnap is árusok nélkül a Cserepes
cserepes

A bérlők továbbra sem hagyják magukat, többségük vasárnap sem nyitott ki, így a Cserepes sori piacon a sétáló dinoszaurusszal beharangozott családi nap felemásra sikeredett, hiszen bár a gyerekprogramokat megtartották, ám a piac eredeti funkcióját nem tudta betölteni, vásárolni senki sem tudott. A kereskedők megegyezésre törekszenek, ám nem fogadják el azt az átlagosan 50%-os díjemelést, amit a januárban kinevezett piacvezető akar rájuk erőltetni mindenféle egyeztetés nélkül.

„A piac, ahol a varázslat életre kel… Sétáltasd meg a dinoszauruszt, és táncolj együtt a tündérekkel!” – így hirdette meg az Elvarázsolt vasárnapot a Cserepes sori Piac Kft., melynek ügyvezetője,

Rácz Attila

a családi programok kapcsán a szegedi MSZP-s önkormányzat kezében lévő médiának azt nyilatkozta, hogy szeretnének életet vinni a kereskedők és vásárlók mindennapjaiba. A varázslat igencsak felemásra sikeredett, a bérlők zöme ugyanis ma sem nyitott ki, így vásárolni nem tudtak az emberek… A Cserepes sori piac 208 bérlőjének kétharmadát képviselő

Szabó Bálint

portálunknak elmondta, a bérlők továbbra is egységesek, tartják magukat ahhoz, hogy

határozatlan időre felfüggesztik tevékenységüket, vagyis nem nyitnak ki

. A piac vezetőjével és jogi képviselőjével hétfőn délelőtt ülnek tárgyalóasztalhoz, mellyel kapcsolatban Szabó azt mondta, miután

a csütörtöki megállapodást egy nappal később önhatalmúlag felrúgta

Rácz Attila, sőt

rendőröket is hívatott a bérlőkre

, hogy így kényszerítse ki – a jogász szerint törvénytelenül – hogy a bérlők egy olyan megállapodást teljesítsenek, amit ők nem akarnak, nem tartja túlságosan szavahihetőnek a piacvezetőt, s így a hétfői megbeszélés kapcsán sem tudja mire számíthat.

cserepes 02

Szabó elmondta, a bérlők normális körülmények között, egységes díjszabás mellett szeretnének tevékenykedni. Nem arról van szó, hogy nem fogadják el a díjemelés tényét, hanem annak mértékét és bevezetésének módját kifogásolják. A jogász portálunknak azt mondta, reméli, hogy megegyeznek hétfőn délelőtt, ám ha mégsem, akkor a többségi tulajdonost, vagyis a szegedi önkormányzatot keresik fel.

Felemásra sikerült a sétáló dinoszaurusszal beharangozott családi nap - vasárnap sem nyitott ki a Cserepes sori piac bérlőinek java. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=623984

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. április 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.