Kultúra

Bartók Imre kapja az első Hazai Attila Irodalmi Díjat

Bartók Imre kapja az első Hazai Attila Irodalmi Díjat

2016. április 23., szombat
Bartók Imre kapja az első Hazai Attila Irodalmi Díjat

Bartók Imre író veheti át először a Hazai Attila Irodalmi Díjat - közölték a szervezők az MTI-vel szombaton.

A 2016 márciusában alakult szakmai zsűri döntését a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon jelentette be a

Hazai Attila

emlékét ápoló alapítvány. A Kortárs Írói Alapítvány Hazai Attila Emlékére 2012 őszén, az író halálának évében jött létre édesanyja, Hazai Éva kezdeményezésére. Az alapítvány célja a hagyaték gondozása mellett, hogy évente 500 ezer forint pénzjutalommal járó elismerésben részesítsen egy-egy pályakezdő, vagy középgenerációs írót, aki Hazai Attilához hasonlóan szuverén, újító, kísérletező és kockázatvállaló szerző, jelentős művel hívta már fel magára a figyelmet, és akire szintén jellemző a társművészetek iránti nyitottság, fogékonyság. Az alapítvány elnöke

Garaczi László

író, a kuratórium tagja az alapító

Hazai Éva

, továbbá

Németh Gábor

és

Podmaniczky Szilárd

író. A díjazott kiválasztásában a kuratórium által felkért zsűri közreműködik, melynek tagjai

Nagy Gabriella

,

Parti Nagy Lajos

,

Szegő János

és

Szilasi László

. A díjátadó április 29-én lesz a budapesti Nyitott Műhelyben. Bartók Imre 1985-ben született Budapesten, kisebb megszakításokkal azóta is itt él. 2003-tól 2008-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakán tanult, majd az esztétika szakon doktorandusz hallgató volt. 2011-ben kiadott első regénye (Fém) után 2013-tól évente jelentek meg regénytrilógiájának darabjai (A patkány éve, A nyúl éve, A kecske éve). Szépirodalmi munkássága mellett irodalomtörténeti monográfiákat, tanulmányokat, kritikákat, esszéket is írt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.