Közélet

Az amerikai külügyminisztérium jelentést tett közzé az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről

Az amerikai külügyminisztérium jelentést tett közzé az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről

2016. április 14., csütörtök
Az amerikai külügyminisztérium jelentést tett közzé az emberi jogok magyarországi érvényesüléséről

A nagy számban átutazni akaró migránsok és menedékkérők kezelésénél találta a legnagyobb emberi jogi problémát Magyarország vonatkozásában az Egyesült Államok külügyminisztériuma az emberi jogok világszintű helyzetét vizsgáló, 2015-re vonatkozó éves jelentése szerint.

A tárca immár negyvenedik éve készíti el az emberi jogokkal foglalkozó világjelentését. Magyarországnak bő ötven oldalt szenteltek hét fejezetben a jelentés készítői, felsorolva a szerintük említésre érdemes történéseket. A legjelentősebb problémaként megjegyezték, hogy a migránsáradat kezeléséhez idegengyűlöletről tanúskodó retorika és a humanitárius segítség hiánya kapcsolódott. A jelentés felrója azt is, hogy a 2014-ben, kétharmados parlamenti többséggel újraválasztott Fidesz-KDNP koalíció a jogi keretek és az állami struktúra 2010-ben megkezdett változtatásait, nagyrészt a társadalmi konzultáció vagy az ellenzéki pártok bevonása nélkül folytatta 2015-ben. Idéz meg nem nevezett nemzetközi szervezeteket és emberi jogokkal foglalkozó, nem kormányzati szerveket (NGO-kat), amelyek kritikával éltek, mert szerintük szisztematikusan rombolták a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, a demokratikus intézményeket, az átláthatóságot. A készítők az emberi jogi gondok között említették, hogy a kormány nyomást gyakorol és megfélemlíti a civil társadalmat, a társadalomban felbukkanó független hangadókat. A jelentés emberi jogi problémaként említi a börtönök túlzsúfoltságát, a foglyokon elkövetett fizikai erőszakot, az előzetes letartóztatás hosszú idejét, a migránsok és menedéket kérők fogva tartását, a kormányzati korrupciót, a szűkülő szerkesztőségi függetlenséggel járó médiakoncentrációt. Rögzíti, hogy Magyarországon 2015-ben előfordult családon belüli erőszak, nők és gyermekek sérelmére elkövetett erőszak, nők szexuális zaklatása, mentális betegségekkel küszködőkkel szembeni embertelen bánásmód, homoszexuálisok, leszbikusok és transzneműek szóbeli zaklatása. A szólás- és sajtószabadság helyzetéről szólva az amerikai külügyminisztérium jelentése azt írja, hogy Magyarországon büntetendő a gyűlöletbeszéd, és példát is hoz egy esetre, amely tavaly novemberben történt: a pesti központi kerületi bíróság egyéves felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt egy férfit, mert inzultálta a budapesti utcán gyermekével sétáló izraeli konzult. A média szabadságáról szóló információiban idézi a Freedom House 2014-es viszonyokról szóló jelentését is, miszerint Magyarországon a sajtószabadság enyhén romlott, de még "részben szabad" a magyar sajtó. A külügyminisztériumi összeállításában külön alfejezet foglalkozik a migránsok és menedékkérők helyzetének magyarországi kezelésével. Idézi az ENSZ emberi jogokkal foglalkozó főbiztosát, aki szerint a szeptemberben és októberben életbe lépett új törvények nem férnek össze a Magyarországra is kötelező emberi jogi kötelezettségekkel. "Menedéket kérni nem bűncselekmény, mint ahogyan illegálisan átlépni a határt sem az" - így az idézet. A jelentés ugyanakkor elismeri, hogy Magyarország nem küldte vissza a háborús övezetekből érkezőket a konfliktusok színhelyére, de Szerbiába viszont visszaküldte őket. Az emberi jogi jelentés alfejezetet szentel a korrupciónak és a kormányzati átláthatóság vélelmezett hiányának is. Konkrét példaként a BudaCash, a Hungária és a Quaestor ügyét említi. Az antiszemitizmus megnyilvánulásainak taglalásakor a washingtoni külügyminisztérium a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) adataira támaszkodva közli, hogy Magyarországon tavaly 26 regisztrált antiszemita incidens volt, ám fizikai erőszak nem történt. A jelentés említést tesz a gyöngyösi zsidó temető megszentségtelenítéséről, a pásztói polgármester,

Sisák Imre

antiszemita kijelentéseiről, és arról is, hogy Sisákot, aki a Nógrád megyei kormányhivatal vezetője volt, ezek után a miniszterelnöki hivatal utasítására le is váltották. Részletesen taglalja a jelentés a Székesfehérvárra tervezett Hóman Bálint-szobor ügyét, valamint a Sorsok Háza múzeumi projekt körüli vitákat is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.