Közélet

Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati cég korábbi vezetőivel szemben

Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati cég korábbi vezetőivel szemben

2016. március 17., csütörtök
Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati cég korábbi vezetőivel szemben

Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt a szegedi önkormányzat tulajdonában álló egyik gazdasági társaság korábbi ügyvezetőjével és gazdasági vezetőjével szemben - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc

közölte, a vádirat szerint a gazdasági társaság ügyvezetője a jogszabályokat megszegve 2013 novembere és 2014 októbere között több mint 6 millió forint kárt okozott a cégnek. Az ügyvezető úgy biztosított végkielégítést, távolléti díjat, valamint egyéb juttatásokat a munkaviszonyt a gazdasági társasággal közös megegyezéssel megszüntető munkavállalók részére, hogy a pénz nem járt volna az érintetteknek. Az ügyvezető döntései alapján 1,4 millió forint kár érte a céget a gazdasági vezető munkaviszonyának megszüntetésénél, akinek magának is tudnia kellett arról, hogy nem jogosult a kifizetésre. A gazdasági vezetővel - a vádirat szerint - az ügyvezető a munkaviszony megszüntetését követő nap kötött ismételten munkaszerződést, de már határozott időre. Másik két munkavállalónak négymillió, illetve 800 ezer forintot fizetett ki a gazdasági társaság jogosulatlanul a munkaviszonyuk megszüntetésével összefüggésben az ügyvezető döntése alapján - tudatta a csoportvezető ügyész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.