Sport

Sportdiplomáciai siker, kajak-kenu világkupa Szegeden 2018-ban

Sportdiplomáciai siker, kajak-kenu világkupa Szegeden 2018-ban

2016. március 12., szombat
Sportdiplomáciai siker, kajak-kenu világkupa Szegeden 2018-ban
kajak_kenu vilagkupa_mj35

Jövő év után 2018-ban is rendezhet világkupaversenyt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Szegeden.

A nemzetközi szövetség (ICF) madridi boardülésén született pénteki döntésről

Schmidt Gábor

, az MKKSZ főtitkára tájékoztatta az MTI-t. Mint mondta, 2018-ban Moszkva és Duisburg mellett lesz vk-verseny házigazdája Szeged. "Szeretnénk a világkupából egy igazi kajak-kenus multisport eseményt csinálni, azaz a többi szakágat is, profi közvetítés mellett, bemutatni. Legfőképpen a maratonit, de a kajakpólót és a sárkányhajót is" - mondta, hozzátéve, hogy a fő hangsúly természetesen az olimpiai sprintszámokra kerülne, és így összességében a világkupa jó felvezetése lenne a 2019-es, olimpiai kvalifikációs világbajnokságnak, amelynek a rendezését tavaly kapta meg a magyar szövetség. Legutóbb 2014-ben volt világkupa Szegeden, a következő 2017-ben lesz.

A nemzetközi szövetség döntése értelmében 2017 után 2018-ban is kajak-kenu világkupát rendezhet Szeged! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=617104

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 11.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.