Sport

Női labdarúgás: elkezdődött a tavaszi idény

Női labdarúgás: elkezdődött a tavaszi idény

2016. március 31., csütörtök
Női labdarúgás: elkezdődött a tavaszi idény
dorozsmaibombazok_hfc_ mj 69

Elrajtolt a két, Csongrád megyében zajló női labdarúgó bajnokság tavaszi idénye: egy csapattal kevesebb folytatja a küzdelmeket a téli szünetet követően, az első fordulókban főleg a vendégcsapatok domináltak.

Csökkentett nagypályás bajnokság

A csökkentett pályán zajló bajnokság küzdelmei a tavasszal már csak tíz csapattal folytatódnak, hiszen a Kisújszállás ki nem állásai miatt a versenybizottság kizárta a csapatot a bajnokságól, eredményeit pedig törölte. A Nagymágocs október közepe óta először nyert bajnokit, miután a szünetet követően három góllal verte idegenben a Hódmezővásárhelyi FC-t, míg szintén vendégsiker született Mezőberényben is, ahol a St. Mihály FC hátrányból felállva szerzett három pontot. A forduló legsimább meccsén a Csanytelek ötöt lőtt a Kisteleknek, míg a listavezető Szolnok bár megizzadt Kaszaperen, de szoros meccsen aratott győzelmével maradt a tabella élén.

Eredmények, 12. forduló

Hódmezővásárhelyi FC-Nagymágocs SE 0-3

Gól: Boda Virág (2), Gila Nóra.

Mezőberényi FC – St. Mihály FC 1-2

Gól: Tábori Fanni ill. Sasvári Annabella, Bereczki Dorina (öngól)

Csanytelek SC – Kisteleki TE 5-0

Gól: Bali Kamilla, Bali Cintia Renáta, Farkas Viktória (2), Apró Anita Olga.

Kaszaper FC – Szolnoki MÁV FC 0-1

Gól: Szíjártó Szandra.

A Szegedi VSE szabadnapos volt.

A tavaszi második fordulóban javítani tudott a Mezőberény, amely bár negyed óra elteltével két góllal vezetett a SZVSE otthonában, azonban a vasutasok egyenlíteni tudtak, viszont a Békés megyeiek a lefújás előtti pillanatokban szerzett góllal kicsikarták a győzelmet. Ismét kapott gól nélkül nyert a Nagymágocs, a Csanytelek pedig ezúttal is magabiztos sikert aratott:

Somodi Balázs

tanítványai igaz a 12. perctől emberelőnyben játszhattak, végül hat gólt szerezve abszolválták második idei meccsüket is. A St. Mihály is győzelemmel indította az évet hazai pályán a HFC ellen, így továbbra is versenyben vannak a dobogós helyekért a szentmihályiak.

Eredmények, 13. forduló

Szegedi VSE – Mezőberényi FC 2-3

Gól: Nacsa Izabella, Nádudvari Julianna ill. Botás Renáta, Szabó Tünde Imola (2).

Nagymágocs SE – Kaszaper FC 2-0

Gól: Tóth Vivien, Horváth Tímea Ilona.

Pusztaföldvár LK – Csanytelek SC 0-6

Gól: Apró Anita Olga (2), Sallai Stella Anita, Farkas Viktória (3)

St. Mihály FC – Hódmezővásárhelyi FC 3-0

Gól: Szabó Bernadett (2), Szolga Judit.

A Kisteleki TE szabadnapos volt.

A 14. forduló programja:

április 2., szombat 10.00

Csanytelek SC-Szolnoki MÁV FC.

Április 3., vasárnap 11.00

Kisteleki TE-Pusztaföldvári LK, Kaszaper FC-St. Mihály FC.

14.00

Hódmezővásárhelyi FC-Szegedi VSE.

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szolnoki MÁV FC 11 9 1 1 41 2 39 28
2. Mezőberényi FC 12 7 2 3 35 11 24 23
3. Szegedi VSE 11 7 0 4 21 13 8 21
4. St. Mihály FC 12 6 3 3 23 11 12 21
5. Nagymágocs SE 12 6 2 4 26 9 17 20
6. Csanytelek SC 12 5 2 5 26 15 11 17
7. Kaszaper FC 12 5 0 7 17 25 -8 15
8. Hódmezővásárhelyi FC 12 1 1 10 6 42 -36 4
9. Kisteleki TE 11 1 0 10 5 30 -25 3
10. Pusztaföldvári LK 11 0 1 10 5 47 -42 1
11. Kisújszállási SE 0 0 0 0 0 0 0 0

A Mezőberényi FC szabadnapos.

Keresztpályás bajnokság

A női felnőtt keresztpályás bajnokság első tavaszi fordulójában csak két mérkőzést játszottak le: a Szentes-Dóc találkozót április 19-ére halasztották. A forduló rangadóján a tabella élén álló Csengele bár korán hátrányba került a Kiskundorozsmával szemben, de a fordulást követően

Kiss Bianka

második góljával már fordított, végül azonban meg kellett elégednie egy ponttal, köszönhetően

Ancsányi Cintiának

, aki negyed órával a vége előtt egyenlített. A Baktó könnyedén nyert a Pusztaszer vendégeként

Kardos Dóra

öt, és

Vajgel Zita

három góljával – a sereghajtó tehát nyolcadik meccsét is elvesztette a bajnokságban.

Eredmények, 10. forduló

Csengele KSE – Kiskundorozsmai ESK 2-2

Gól: Kiss Bianka (2) ill. Kissné Szendrei Edit, Ancsányi Cintia.

Pusztaszeri ISE – Komlósi Trans Baktó SC 1-9

Gól: Lengyel Odett Veronika ill. Vajgel Zita (3), Kardos Dóra (5), Csillag Rebeka.

A Maros-menti UFC és a Békéscsabai Wanted SC szabadnapos volt.

A 11. forduló programja:

április 2., szombat 13.00

Maros-menti UFC-Békéscsabai Wanted SC.

Április 3., vasárnap 10.00

Komlósi Trans Baktó SC-Csengele KSE, Kiskundorozsmai ESK-Szentesi Kinizsi SZITE.

A Dóc KE és a Pusztaszeri ISE szabadnapos.

A bajnokság állása

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Csengele KSE 8 6 1 1 27 15 12 19
2. Baktó-Petőfitelep 8 5 1 2 28 15 13 16
3. Békéscsabai Wanted SC 7 5 0 2 42 11 31 15
4. Kiskundorozsmai ESK 8 4 3 1 17 8 9 15
5. Szentesi Kinizsi SZITE 7 2 3 2 15 19 -4 9
6. Dóc KE 7 2 1 4 15 13 2 7
7. Maros-menti UFC 7 1 1 5 6 30 -24 4
8. Pusztaszeri ISE 8 0 0 8 5 44 -39 0
9. Baks 0 0
10. DAFC 0 0

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.