Közélet

Németh Lászlóné: pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatást kistelepüléseken

Németh Lászlóné: pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatást kistelepüléseken

2016. március 24., csütörtök
Németh Lászlóné: pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatást kistelepüléseken

A Miniszterelnökség államtitkára szerint jelentős megtakarítással járna, ha pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatásokat egyes, tízezer lakos alatti településeken - erről az államtitkár csütörtökön beszélt az MTI-nek.

Németh Lászlóné

, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön elmondta: a parlamentnek szerdán benyújtott törvénymódosító javaslat szerint a Magyar Posta szolgáltatási díj fejében pénzügyi intézményeknek is átadhatná a postai feladatok ellátását olyan településeken, ahol nagyon alacsony a működő postahivatalok kihasználtsága. A lépés a már hosszú ideje működő Posta Partner Program minőségi folytatásának is tekinthető, a nemzetközi gyakorlat figyelembevételével. Mint mondta, adottság, hogy az érintett kistelepüléseken leginkább a takarékszövetkezetek vannak jelen, nem pedig a kereskedelmi bankok fiókjai. Úgy vélte, a takarékszövetkezeteknek sok más feladata is van ezeken a településeken, egyebek mellett közvetítik a nagyvárosokban már megszokott pénzügyi szolgáltatásokat az ott lakóknak. Németh Lászlóné szerint nagy költséget jelent az országszerte 2700 helyen megtalálható postahivatalok fenntartása. Hozzátette: számos olyan hely van, ahol naponta 4-5 ember megy be a hivatalba, ezeket a saját fiókokat nem feltétlenül ésszerű fenntartani. Olyan modellt kell kialakítani, ahol a postai és pénzügyi szolgáltatások száma nem csökken, sőt bővülni tud, ellenben a működtetés költségei csökkennek. Az államtitkár elmondta: a hagyományos postai levélforgalom Magyarországon és világszerte is csökken, évente 5 százalékkal, valamint a csekkforgalomban is csökkenő tendencia van a korszerűbb fizetési lehetőségek megjelenésével. Kiemelte: a Miniszterelnökség vezetésével elindult a költségvetési szervek működési költségeinek racionalizálása, a bürokráciacsökkentésnek és a hatékonyságnövelésnek azonban az állami vállalatoknál, így a postánál is érvényesülniük kell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.