Kultúra

Megrázó gyermekmesék Horgas Péter tolmácsolásában

Megrázó gyermekmesék Horgas Péter tolmácsolásában

2016. március 16., szerda
Megrázó gyermekmesék Horgas Péter tolmácsolásában
horgaspeter

Megrázó erejű történeteket hallhatnak a nézők a Városszél felolvasószínházi sorozat legújabb epizódján, március 18-án 19 órától a REÖK-ben. A szegény sorsú gyermekek meséit feldolgozó előadás egyik közreműködője Horgas Péter, a Nemzeti Minimum megálmodója.

“Ha lenne rá erős, közös szándék, ezt a problémát nagyon gyorsan meg lehetne szüntetni” - fogalmaz a gyermekéhezés felszámolásáért küzdő Nemzeti Minimum program megálmodója,

Horgas Péter

. Díszlettervezőként több emlékezetes színpadkép, így például a Szegedi Szabadtérin tavaly bemutatott Tévedések vígjátékának látványa fűződik a nevéhez, emellett pedig szabadidejének nagy részét egy olyan ügy tölti ki, amelyen határozott véleménye szerint az ország jövője múlik. “Jelentős erőforrását pazarolja el Magyarország azzal, hogy több tízezer gyermek napi szinten éhezik. A nélkülöző, nyomorban felnövő gyerekek olyan maradandó testi-lelki sérülésekkel indulnak a jövőbe, amelyek mindannyiunk sorsára hatással vannak. Lassan másfél éve indítottuk útjára a Nemzeti Minimum kezdeményezést, és hál istennek azt látjuk, hogy ma már egyre inkább a közbeszéd része a probléma. Ebben persze nemcsak nekünk, hanem számtalan más egyesületnek, aktivistának is nagy szerepe van. Legfőbb célunk az, hogy ráirányítsuk a figyelmet a helyzet súlyosságára.” Nem véletlen tehát, hogy Horgas Péter lesz a REÖK Városszél felolvasószínházi sorozatának egyik közreműködője. A március 18-án, 19 órakor színre kerülő Gyermektörténetek című epizód összeállításához ugyanis

Réczei Tamás

szerkesztő-rendező nehéz sorsú gyerekeket kért meg arra, hogy mondjanak neki magukról, saját kútfőből mesét. Arra volt kíváncsi, mi jelenik meg a történeteikben, vajon korlátozza-e a gyermeki fantáziát a család kilátástalan helyzete, a folyton fennálló anyagi gondok és az ingerszegény környezet. Megrázó erejű történetek születtek. “Azért vállaltam el a közreműködést ebben az előadásban, mert minden alkalom és lehetőség nagyon fontos, amikor erről a problémáról beszélhetünk. Alapvetően optimista vagyok, miközben persze nehéz optimistának lenni, amikor nap mint nap nagyon fájdalmas történeteket hall az ember. Viszont azt tapasztalom, hogy lassacskán bekerül az emberek tudatába a kérdés, és sok évtizedes tompaság után megmozdult a társadalom. Sokat kell beszélnünk róla, és a munkának szép lassan meglesz az eredménye.” A tavaly az RTL Klub szavazásán Az év emberének is jelölt Horgas Péter mellett a Gyermektörténetek másik felolvasója

Tornóczky Anita

műsorvezető és elhivatott állatvédő, az Állatvédőrség alapítója lesz. Az előadásokra jegyet váltani a REÖK jegyirodájában, 600 forintért lehet. SZTE-hallgatóknak és Délmagyarország-előfizetőknek 10% kedvezményt biztosítanak a belépő árából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.