Bulvár

Lopott, rabolni akart, majd garázdálkodott

Lopott, rabolni akart, majd garázdálkodott

2016. március 9., szerda
Lopott, rabolni akart, majd garázdálkodott
rendorseg_rablo_tolvaj

Templomból lopott, majd egy német állampolgárt akart kirabolni az a szegedi fiatal, aki később egy lépcsőház bejárati ajtajának üvegét is betörte. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették -írja a police.hu.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy szegedi templomba, illetve egy plébánia irodájába az istentisztelet miatt nyitva hagyott ajtókon jutott be egy 18 éves fiatal március 6-án 18 és 19 óra között. A gyanúsított a helyiségekből szemüveget, gyűjtési adományokból származó tartós élelmiszert, valamint padlószőnyeget tulajdonított el. Néhány órával később a feltételezett elkövető egy német állampolgárt támadott meg Szegeden, a Batthyány utcán. A rabló a sértettől erőszakkal próbálta elvenni a hátizsákját, amelynek vállpántja a dulakodás következtében elszakadt. A gyanúsított a 23 éves férfi ellenállása miatt nem járt sikerrel. Nem sokkal később K. Dániel egy lépcsőház ajtajának üvegét is szándékosan betörte, erőszakos cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen. Egy nap múlva a szegedi rendőrök elfogták a bűncselekmények feltételezett elkövetőjét, majd gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene rablás, illetve lopás bűntettének, valamint garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatására.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.