Sport

Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK

Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK

2016. március 6., vasárnap
Labdarúgás: a hétvége összes megyei eredménye + TABELLÁK
labdarugas_il

Befejeződtek a hétvégi bajnoki fordulók. Összeállításunkban valamennyi eredményt megtalálja NB II-től megye III-ig, és a tabellákat is böngészgetheti.

Kilencet vágott a Tanárképzőnek a Mórahalom II. a vasárnapi nyitómérkőzésen. A megye I-ben nem okozott gondot a Szőreg a Szeged 2011 B-nek. Délután az NB III-as Hódmezővásárhely hazai pályán szenvedett súlyos vereséget a Budafoktól, míg a megye II. homokháti rangadóját az Üllés nyerte a Bordány ellen a mórahalmi műfüvön, ezzel pedig újra vezeti a tabellát. A megye I. éllovasa, az Algyő Újszentivánon aratott sima sikert. Eredmény-, közvetítés- és hírzuhatag a SZEGEDma.hu-n vasárnap estig!!!

A linkekkel jelölt meccsekről részletes tudósítást olvashatnak oda kattintva.

Az NB II 18. fordulójában:

Dunaújváros – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2-3 (1-1).

Gól: Tóth T., Keglovics B., illetve Vajda S. (2), Kovács Á. T.

Szolnoki MÁV FC – SZTK-Erima 1-1 (1-0).

Gól: Gajdos Zs., illetve Gubacsi Z.

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Kisvárda Master Good 1-2 (1-1).

Gól: Tóth G., illetve Erős G., Lucas

Vác FC – BFC Siófok 0-1 (0-0).

Gól: Farkas N.

Swietelsky-Soproni VSE – Budaörs 2-0 (1-0).

Gól: Baracskai R. (2)

Aqvital FC Csákvár – FC Ajka 3-1 (0-0).

Gól: Makrai G. (3), illetve Melczer V.

Gyirmót FC Győr – Soroksár SC 1-0 (0-0).

Gól: Simon A.

ZTE FC - Mezőkövesd Zsóry FC 0-1 (0-1).

Gól: Devecseri Sz.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Gyirmót FC Győr 18 12 4 2 27 11 16 40
2. ZTE FC 18 10 3 5 31 16 15 33
3. Budaörs 18 9 2 7 28 26 2 29
4. Mezőkövesd Zsóry 18 8 5 5 24 20 4 29
5. BFC Siófok 18 8 4 6 24 22 2 28
6. Kisvárda 18 7 6 5 34 24 10 27
7. Soproni VSE 18 8 2 8 27 21 6 26
8. Aqvital FC Csákvár 18 8 2 8 32 35 -3 26
9. Szeged-Grosics 18 7 2 9 23 29 -6 23
10. Balmazújváros 18 6 5 7 21 27 -6 23
11. Szolnoki MÁV FC 18 6 4 8 23 26 -3 22
12. Dunaújváros 18 5 6 7 24 28 -4 21
13. SZTK-Erima 18 4 8 6 23 32 -9 20
14. Vác FC 18 5 3 10 16 23 -7 18
15. FC Ajka 18 4 5 9 17 28 -11 17
16. Soroksár SC 18 3 7 8 16 22 -6 16

A 19. forduló műsora:

Március 12. (szombat) 14.30:

Soroksár SC - Szeged 2011-Grosics Akadémia, SZTK-Erima - Aqvital FC Csákvár, Budaörs - Szolnoki MÁV FC, Vác FC - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő.

18.00:

Dunaújváros - ZTE FC, Mezőkövesd Zsóry FC - Swietelsky-Soproni VSE, Gyirmót FC Győr - FC Ajka.

Március 13. (vasárnap) 14.00:

BFC Siófok - Kisvárda Master Good.

Az NB III Közép csoport 21. fordulójában:

Szekszárdi UFC – SZEOL SC 0-4 (0-2).

Gól: N. Maksimovic, Gajág G., S. Tomisic, Puskás Cs.

HR-RENT Kozármisleny – Pénzügyőr SE 2-0 (0-0).

Gól: Kiss M., Kirchner K.

Békéscsaba 1912 Előre II. – Várfürdő-Gyulai Termál FC 4-2 (1-1).

Gól: Tóth D., Tatár E., Szélpál N., Szalai D., illetve Barna I., Katona Gy.

FC Dabas – Budapest Honvéd-MFA II. 1-1 (1-1).

Gól: Domonyi R., illetve D-M. Constantinescu

Dunaharaszti MTK – Bölcskei SE 1-1 (1-1).

Gól: Ablonczy G., illetve Szili I.

ESMTK – Komlói Bányász 0-0

Hódmezővásárhelyi FC – Budafoki MTE-Újbuda FC 0-4 (0-2).

Gól: Oláh L. (2), Ikonomou K., Csizmadia Cs.

Paksi FC II. – Monori SE 5-2 (1-1).

Gól: Nagy R. (3), Vlasics D., Nagy Á., illetve Villányi G., Tokodi S. A Szentlőrinc SE szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Kozármisleny 19 16 3 0 54 8 46 51
2. SZEOL SC 19 11 3 5 34 17 17 36
3. Dunaharaszti MTK 20 10 6 4 27 21 6 36
4. Komlói Bányász 19 10 4 5 23 16 7 34
5. Pénzügyőr SE 20 9 5 6 28 18 10 32
6. FC Dabas 19 7 8 4 36 20 16 29
7. Budafok-Újbuda 19 8 4 7 25 21 4 28
8. Bp. Honvéd II. 20 7 5 8 33 28 5 26
9. Várfürdő-Gyulai TFC 19 7 4 8 24 24 0 25
10. Szentlőrinc SE 19 7 4 8 23 29 -6 25
11. Monori SE 20 7 4 9 21 27 -6 25
12. ESMTK 19 7 3 9 17 20 -3 24
13. Paksi FC II. 19 5 5 9 31 40 -9 20
14. Békéscsaba II. 19 6 1 12 21 33 -12 19
15. Bölcskei SE 19 5 4 10 22 47 -25 19
16. Hódmezővásárhely 20 4 4 12 17 36 -19 16
17. Szekszárdi UFC 19 3 3 13 11 42 -31 12

A 22. forduló műsora:

Március 12. (szombat) 13.00:

Pénzügyőr SE - FC Dabas.

14.30:

Komlói Bányász - Hódmezővásárhelyi FC, Bölcskei SE - ESMTK, SZEOL SC - HR-RENT Kozármisleny, Várfürdő-Gyulai Termál FC - Szentlőrinc SE.

Március 13. (vasárnap) 12.00:

Budapest Honvéd-MFA II. - Dunaharaszti MTK.

13.00:

Budafoki MTE-Újbuda FC - Paksi FC II.

14.30:

Monori SE - Békéscsaba 1912 Előre II. A Szekszárdi UFC szabadnapos.

A megyei I. osztály 19. fordulójában:

Ásotthalom TE - Tápé ESK 2-0 (2-0).

Gól: Szabadi N., Szűcs D. (Mórahalmon) (ifi 10-0)

Tiszasziget SE - Sándorfalva SK 1-1 (1-0).

Gól: Drágity D., illetve Vékes M.

Szentesi Kinizsi SZITE - Csongrád TSE 2-1 (1-1).

Gól: Arató M., Kerepeczki Cs., illetve Rácz D. (ifi 4-0)

FK 1899 Szeged - Mórahalom VSE 2-2 (1-1).

Gól: Mihalkó D., Heredea M., illetve Zsoldos Á., Varga K. (ifi 3-2)

Szegedi VSE - Ujszegedi TC 0-4 (0-2).

Gól: Bánóczki D., Balogh D., Pióker Ti., Pióker Ta. (Kiskundorozsmán)

Szeged 2011 B – Szőregi RSE 6-0 (5-0).

Gól: Erdős M. (3), Zádori K. (2), Pászka L. (ifi halasztva)

Kisteleki TE – Makó FC 2-4 (0-2).

Gól: Lévai M. (2), illetve Mátó G. (2), Tóth T., Vajna M. (ifi halasztva)

Újszentiván SE – Algyő SK 2-6 (2-3).

Gól: Kaszás (2), illetve Hatvani J. (3), Sebők L., Gonda A., Takács R. (ifi halasztva) A Mindszent SE szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Algyő SK 18 15 3 0 68 19 49 48
2. Mórahalom VSE 18 13 3 2 55 16 39 42
3. Ásotthalom TE 18 11 3 4 48 27 21 36
4. Sándorfalva SK 18 11 3 4 41 25 16 36
5. Szentesi Kinizsi 18 11 2 5 32 24 8 35
6. Szeged 2011 B 18 10 5 3 56 13 43 35
7. Makó FC 18 11 1 6 45 25 20 34
8. Csongrád TSE 18 10 1 7 33 25 8 31
9. Tiszasziget SE 18 8 4 6 52 41 11 28
10. Ujszegedi TC 18 6 2 10 27 48 -21 20
11. Tápé ESK 18 5 5 8 26 40 -14 20
12. FK 1899 Szeged 17 4 5 8 18 31 -13 17
13. Mindszent SE 17 5 1 11 32 55 -23 16
14. Szegedi VSE 18 4 3 11 30 37 -7 15
15. Kisteleki TE 18 4 2 12 28 50 -22 14
16. Szőregi RSE 18 1 1 16 18 80 -62 4
17. Újszentiván SE 18 0 2 16 15 68 -53 2

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Szentesi Kinizsi 17 16 0 1 95 9 86 48
2. Makó FC 16 15 0 1 88 14 74 45
3. Mórahalom VSE 17 13 0 4 88 22 66 39
4. Algyő SK 16 10 1 5 68 28 40 31
5. Szeged 2011 B 15 10 1 4 61 34 27 31
6. FK 1899 Szeged 16 10 1 5 48 24 24 31
7. Mindszent SE 15 9 0 6 69 45 24 27
8. Csongrád TSE 16 7 0 9 44 56 -12 21
9. Tiszasziget SE 15 7 1 7 29 59 -30 21(-1)
10. Ujszegedi TC 15 6 2 7 46 41 5 20
11. Újszentiván SE 15 5 1 9 43 46 -3 16
12. Ásotthalom TE 17 4 2 11 30 60 -30 14
13. Sándorfalva SK 15 4 0 11 45 81 -36 12
14. Kisteleki TE 16 2 2 12 19 82 -63 8
15. Baks-Tápé 16 1 2 13 18 69 -51 5
16. Szőregi RSE 15 0 1 14 14 135 -121 -2(-3)

A 20. forduló műsora:

Március 12. (szombat) 14.30:

Mindszent SE - Szegedi VSE, Csongrád TSE - FK 1899 Szeged, Tápé ESK - Kisteleki TE, Makó FC - Újszentiván SE, Ujszegedi TC - Szeged 2011 B, Algyő SK - Tiszasziget SE.

Március 13. (vasárnap) 14.30:

Szőregi RSE - Ásotthalom TE, Sándorfalva SK - Szentesi Kinizsi SZITE. A Mórahalom VSE szabadnapos.

A megyei II. osztály 16. fordulójában:

Apátfalva - Kiskundorozsma 1-3 (0-2).

Gól: Juhász D., illetve Katona Zs., Ottlik M., Fekete J. (ifi 0-2)

Zsombó - Székkutas 1-1 (0-1).

Gól: Megyeri K., illetve Kis D. (ifi 5-1)

Deszk - Móravárosi Kinizsi 7-0.

Gól: Adamov F. (2), Gallai G., Ifj. Major L., Szécsi K., Szentmártoni Cs., Gyenes J. (Kiskundorozsmán)

Balástya - HFC II. 2-0 (1-0).

Gól: Tóth G., Szűcs J.

St. Mihály FC - Csengele 0-3 (0-0).

Gól: Kiszner A., Koncz M., Koncz R. (ifi március 9-én)

Bordány – Üllés 1-2 (1-1).

Gól: Bárány A., illetve Gyuris M., Kiss M. (Mórahalmon) (ifi halasztva)

Nagymágocs – Baktó-Petőfitelep 8-1 (3-0).

Gól: Szarvas J., Kovács F., Rácz M. (2-2), Szepesi J., Sándor Z., illetve Sávai Z.

Tömörkény - Csanytelek 4-0 (2-0).

Gól: Baktai Z. (3), Czibolya Á. (ifi halasztva)

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Üllés 16 12 2 2 39 15 24 37(-1)
2. HFC II. 16 11 2 3 57 20 37 35
3. Csengele 16 10 3 3 34 22 12 33
4. Kiskundorozsma 16 8 1 7 33 23 10 25
5. Balástya 16 7 2 7 28 29 -1 23
6. Székkutas 16 7 2 7 21 25 -4 23
7. Bordány 16 6 3 7 22 20 2 21
8. Nagymágocs 16 7 2 7 32 26 6 23
9. Zsombó 16 6 2 8 34 42 -8 20
10. Csanytelek 16 5 5 6 21 26 -5 20
11. Tömörkény 16 5 3 8 22 27 -5 18
12. Apátfalva 16 5 3 8 26 37 -11 18
13. St. Mihály FC 16 5 2 9 23 32 -9 17
14. Móravárosi Kinizsi 16 4 4 8 22 36 -14 16
15. Baktó-Petőfitelep 16 3 3 10 15 62 -47 12
16. Deszk 16 6 3 7 43 30 13 -5(-26)

Az U19-es bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Üllés 12 11 0 1 51 6 45 33
2. Csengele 12 11 1 0 51 8 43 30(-4)
3. Kiskundorozsma 13 8 1 4 46 32 14 25
4. Balástya 12 7 1 4 37 22 15 22
5. Deszk 12 7 0 5 43 27 16 21
6. Nagymágocs 12 6 2 4 42 27 15 20
7. Csanytelek 12 6 1 5 46 25 21 19
8. Zsombó 13 6 1 6 32 38 -6 19
9. Bordány 12 5 2 5 25 29 -4 17
10. Tömörkény 12 2 2 8 21 55 -34 8
11. St. Mihály FC 12 2 1 9 13 39 -26 7
12. Apátfalva 13 2 0 11 14 67 -53 6
13. Székkutas 13 1 0 12 14 60 -46 3

A 17. forduló műsora:

Március 12. (szombat) 14.30:

Balástya - Üllés, Kiskundorozsma - Bordány, Székkutas - Nagymágocs, Baktó-Petőfitelep - Tömörkény, Móravárosi Kinizsi - Apátfalva.

Március 13. (vasárnap) 14.30:

Csengele - Deszk, HFC II. - Zsombó, Csanytelek - St. Mihály FC.

A megyei III. osztály Homokháti csoport 16. fordulójában:

Zákányszék - Bordány II. 1-0 (1-0).

Gól: Ambrus B.

Baks - IKV Alsóváros 2-3

Röszke - Forráskút 5-1 (3-0).

Gól: Papdi Cs. (3), Tanács A., Bajusz R., illetve Palásti N.

USC Tanárképző – Mórahalom II. 1-9 (0-5).

Gól: Skuba D., illetve Gercsó D., Németh R., Babarczi Z., Bokányi Á. (2-2), Szekeres A.

Algyő II. – Balotaszállás 0-1 (0-1).

Gól: Oláh M.

Ásotthalom II. – Csongrád II. 0-3 (0-2).

Gól: Huszka A. (2), Muskó L.

St. Mihály FC II. – Sándorfalva II. 0-4 (0-2).

Gól: Kiss P. (3), Mórocz Zs.

Pusztamérges – Ruzsa 1-3 (1-1).

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Sándorfalva II. 16 15 0 1 69 18 51 45
2. Csongrád II. 16 12 2 2 58 19 39 38
3. Ruzsa 16 12 2 2 49 22 27 38
4. Balotaszállás 16 12 1 3 45 21 24 37
5. Mórahalom II. 16 10 1 5 61 42 19 31
6. Bordány II. 16 10 0 6 48 22 26 30
7. Ásotthalom II. 16 9 1 6 39 39 0 28
8. Algyő II. 16 8 2 6 55 23 32 26
9. Röszke 16 8 1 7 43 37 6 25
10. Baks 16 7 0 9 43 37 6 18(-3)
11. Forráskút 16 5 0 11 22 58 -36 15
12. Pusztamérges 16 4 1 11 29 39 -10 12(-1)
13. St. Mihály FC II. 16 4 0 12 27 52 -25 12
14. IKV Alsóváros 16 3 0 13 33 64 -31 9
15. USC Tanárképző 16 2 0 14 15 97 -82 2(-4)
16. Zákányszék 16 1 1 14 16 62 -46 1(-3)

A 17. forduló műsora:

Március 12. (szombat) 14.30:

Balotaszállás - Ásotthalom II., IKV Alsóváros - USC Tanárképző, Sándorfalva II. - Algyő II., Ruzsa - Baks.

Március 13. (vasárnap) 14.30:

Forráskút - Pusztamérges, Mórahalom II. - Zákányszék, Bordány II. - St. Mihály FC II., Csongrád II. - Röszke.

A megyei III. osztály Tisza-Maros csoport 16. fordulójában:

FK 1899 Szeged II. - Makó II. 1-7 (1-3).

Gól: Németh Sz., illetve Béres R. (2), Krucsó Á., Pataki V., Bány T., Kóródi M., Kerekes R.

Kiszombor - Pázsit 4-1 (4-0).

Gól: Kardos Zs. (2), Tézsla K., Péczely Gy. (öngól), illetve Molnár L.

Mártély - Pitvaros 1-0

Kübekháza - Székkutas II.: elmaradt, a vendégek nem utaztak el (3-0)

Szikáncs – Földeák 0-2 (0-1).

Gól: Tóth L., Horváth G.

Szegvár – Csanádpalota 0-1 (0-0).

Gól: Balogh R.

SZVSE II. – Fábiánsebestyén 3-3 (1-1).

Gól: Rózsa D. (3), illetve Banka S., Györgyi Á., Felföldi R. A Deszk II.-Ferencszállást kizárták, a Csongrád III. szabadnapos.

A bajnokság állása:

# Név MSZ GY D V LG KG GK P
1. Makó II. 15 12 0 3 59 18 41 36
2. Kiszombor 15 11 2 2 68 22 46 35
3. Csongrád III. 14 11 2 1 53 17 36 35
4. Földeák 15 10 1 4 46 24 22 31
5. Pitvaros 15 10 3 3 39 19 20 30
6. Fábiánsebestyén 15 7 6 2 30 23 7 27
7. FK 1899 Szeged II. 15 7 1 7 40 40 0 22
8. Mártély 15 5 4 6 25 29 -4 19
9. Szikáncs 15 5 2 8 22 27 -5 17
10. Szegvár 15 4 2 9 16 42 -26 14
11. Pázsit 15 3 4 8 18 35 -17 13
12. SZVSE II. 15 3 3 9 26 31 -5 9(-3)
13. Kübekháza 15 2 3 10 20 57 -37 9
14. Csanádpalota 15 3 1 11 18 60 -42 7(-3)
15. Székkutas II. 15 3 0 12 17 53 -36 6(-3)
16. Deszk II. 0 0 0 0 0 0 0 0

A 17. forduló műsora:

Március 12. (szombat) 14.30:

Mártély - Csongrád III., Pitvaros - Szegvár, Csanádpalota - FK 1899 Szeged II., Makó II. - Szikáncs.

Március 13. (vasárnap) 10.00:

Pázsit - Kübekháza.

14.30:

Földeák - Kiszombor, Székkutas II. - SZVSE II. A Fábiánsebestyén szabadnapos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.