Sport

Kosárlabda: szedeákosokkal zajlott az U20-as válogatott összetartása

Kosárlabda: szedeákosokkal zajlott az U20-as válogatott összetartása

2016. március 23., szerda
Kosárlabda: szedeákosokkal zajlott az U20-as válogatott összetartása
szedeak-alba012kf

Vasárnaptól keddig tartott a magyar U20-as férfi kosárlabda-válogatott összetartása Pécsett: a Pór Péter vezette együttes a nyári, finnországi A-divíziós Európa-bajnokságra készül, a tréningekre két játékos, Mike János és Vágvölgyi Ákos kapott meghívót a Naturtex-SZTE-Szedeákból.

Vasárnaptól keddig készült közösen a magyar U20-as válogatott a baranyai megyeszékhelyen. A magyar csapat tavaly vívta ki a jogot arra, hogy részt vehessen az idei, július 16.-24. között esedékes A divíziós Európa-bajnokságon. A tornának Helsinki ad majd otthont, a sorsolás értelmében pedig a magyar csapat az A csoportban kapott helyet a török, a német és a litván együttes mellett, az első mérkőzését majd a nyitónapon, július 16-án 18.30-tól a német válogatott ellen játssza Pór Péter együttese. A válogatott három napon keresztül készült Pécsett, a keretbe pedig meghívást kapott két szegedi játékos,

Mike János

és

Vágvölgyi Ákos

.

A legrosszabbkor jött a sérülése

A húsz éves irányító, Mike János idén öt alkalommal jutott szóhoz a Naturtex-SZTE-Szedeák felnőtt együttesében: az U20-as csapat alapembere a legtöbbet a Jászberény elleni idegenbeli vereség alkalmával töltötte a pályán, és minden bizonnyal több szerephez is juthatott volna a folytatásban, tekintve, hogy a Szedeák elvesztette az egész szezonra első számú játékmesterét, Branko Jereminovot. A szegediek szezonját jól jellemzi, hogy a Sopron elleni meccs előtt, az U20-asok, 88-84-es szegedi győzelmet hozó találkozón – ahol 26 pontot szórt, 12 triplakísérletéből nyolc is a gyűrűben landolt - Mike János bokája is megsérült, így ő sem állhatott Nikola Lazic rendelkezésére. „Természetesen nagyon örültem a behívónak, már november végén is hívtak egyszer, akkor betegség miatt nem tudtam részt venni az összetartáson, de már akkor mondták, hogy a következőn is számítanak rám” – mondta el a meghívással kapcsolatban Mike János.

aszedeak_pecs_mj-50_mike_janos

Az irányító bokája még mindig nem teljesen egészséges, ezért most Pécsen sem tudott a többiekkel együtt dolgozni, azonban a szerdai kontroll röntgent követően remélhetőleg már többet tudhatunk majd állapotáról. „Emlékszem, a Jászberény elleni meccsen 20 percet is játszottam, ez volt a legtöbb idő, amit NB I/A csoportos mérkőzésen a pályán töltöttem. Utána következett a Sopron elleni hazai meccs, ahol még mindig sok sérültünk volt, és valószínűleg itt is pályára léphettem volna, de az U20-as találkozón sajnos megsérültem. Ez benne van akármikor, egy sérülés sosem jön jókor, azóta is igyekszem mindent megtenni, hogy minél hamarabb felépüljek, és újra edzhessek a többiekkel” – összegzett Mike János. A Szedeák játékosa úgy fogalmazott, nehéz lesz bekerülnie a júliusi, utazó keretbe, hiszen jó játékosok vannak a posztján, de igyekszik a maximumot nyújtani, hogy ott lehessen nyáron Finnországban az EB-n. „A játékosok közül szinte mindenki ismer mindenkit, az edzők is nagyon segítőkészek, így csak pozitív élményeim vannak. Most főleg a taktikai résszel foglalkoztunk, a védekezésben illetve támadásban való helyezkedésen volt a hangsúly. Szerencsére hasonló a szisztéma itt Szegeden is, így csak néhány új dolgot kellett elsajátítanunk az edzőtábor során” – osztotta meg a három nap tapasztalatait Mike János.

Még fejlődnie kell

Szintén sérülés nehezített Vágvölgyi Ákos helyzetét is: a hátvéd keresztszalag-szakadását követően november 15-én lépett újból pályára a MAFC elleni U20-as mérkőzésen, majd a felnőttek közé a Jászberény ellen tért vissza január harmincadikán. Az alapszakasz utolsó két meccsén, a Falco és az Alba ellen már 15, illetve 18 percet kapott

Nikola Lazictól

, előbbi meccsen hét ponttal járult hozzá a 86-77-es, Szombathelyen aratott győzelemhez. „Jól esett a meghívó, és nagyon nagy megtiszteltetés volt, hiszen A divíziós Eb-t rendeznek a nyáron. Nikola Lazic-csal is beszéltük, hogy ez a legnagyobb megtiszteltetés egy utánpótláskorú játékosnak, hogy ha részt vehet egy A divíziós Európa-bajnokságon. Úgy érzem, ahhoz, hogy helyt tudjak állni ezen a szinten is, még fejlődnöm kell. Nagyon jó volt egyébként a tábor, sok ismerős fogadott már” – fogalmazott portálunknak Vágvölgyi Ákos.

szedeak-alba030kf

A vasárnapi érkezést követően este már edzést vezényelt

Pór Péter

, amit hétfőn két tréning követett, majd egy keddi, egy órás gyakorlást követően a Pécs csapatával játszott felkészülési mérkőzést az U20-as válogatott, ahol 82-71-re nyert az NB I/A csoportos csapat. „Nekem hiányzott ez, hiszen már több mint egy éve nem volt ebben részem: itt a válogatottnál más szerep várhat rám, más hárul rám, mint a Szedeák felnőtt együttesében. Többet van nálam a labda, többet kell vállalnom, ez élvezetes számomra. Jó volt persze találkozni a barátokkal is, akiket a válogatottból ismerek. Lesz még egy összetartás a későbbiekben, majd július elejétől kezdődik a nyári felkészülés az Eb-re” – tekintett vissza a háromnapos összetartásra a Szedeák játékosa. A kontinensviadalra való utazásával kapcsolatban Vágvölgyi Ákos elmondta: nem az ő tisztje ezt eldönteni, de próbálja a legtöbbet kihozni magából a folytatásban. „Amennyire csak tudok, jól játszom, és aztán meglátjuk, hogy elég lesz-e ahhoz, hogy bekerüljek. Az a célom, hogy kezdő legyek, aztán majd kiderül, hogy elég-e az, amit nyújtok” – latolgatott a szegedi kosaras. A Naturtex-SZTE-Szedeák az

alsóházi középszakaszban folytathatja

a bajnoki szereplését: az alapszakasz utolsó fordulóira a több kényszerű játékos-cserén estek át az idény során, ráadásul a sérülések az egész idényben megnehezítették a csapat életét. Molnár Andrásék két győzelemmel maradtak le a középházról, és bár a sportban nem játszik a „ha”, amennyiben hamarabb állt volna össze a szegediek szezon közben formálódó együttese, megcsíphető lett volna a középház. „Igen, szerintem elérhető lett volna a középház. Most egyre kevesebb a sérültünk, több időnk van összeállni. Azt mindenki tudja, hogy Nikola Lazic egy jó edző, ha van embere, akkor jó dolog fog kisülni az ő munkájából. Eddig viszont nem volt, mindig akadt valamilyen probléma, balszerencse. Ha egy kicsit hamarabb állt volna össze a csapatunk, akkor egyértelmű, hogy elértük volna a középházat. Így nekünk az alsóházban itthon nem szabad kikapnunk senkitől. Ha a Jászberényt és a Nyíregyházát megverjük itthon, akkor matematikailag is bebiztosíthatjuk az élvonalbeli tagságunkat” – válaszolta kérdésünkre Vágvölgyi Ákos.

Mike János és Vágvölgyi Ákos is részt vett az U20-as válogatott háromnapos összetartásán.http://szegedma.hu/?p=620489

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 23.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.