Sport

Kézilabda: elszúrta a hajrát a MOL-Pick Szeged a Kielce ellen

Kézilabda: elszúrta a hajrát a MOL-Pick Szeged a Kielce ellen

2016. március 6., vasárnap
Kézilabda: elszúrta a hajrát a MOL-Pick Szeged a Kielce ellen
pick-kielce37kf

Egygólos vereséget szenvedett lengyel riválisa otthonában a MOL-Pick Szeged, amely ugyan szinte végig vezetett a Kielce vendégeként, de veresége azt jelentette, hogy az ötödik helyen zár a csoportban.

Fontos mérkőzés várt a csoportkör utolsó fordulójában a MOL-Pick Szegedre: bár a lengyel Kielcének már nem volt különösebb tétje ennek a meccsnek, a szegediek még a negyedik helyre befuthattak, amennyiben sikerül nyerniük a lengyelek otthonában. Ennek megfelelően is játszott a Szeged, amely magához ragadta a kezdeményezést, és a félidő felét követően szerzett gyors három gólnak köszönhetően meg is tudott lépni. (6-9) Ezt még ugyan eltüntette a Kielce, de a folytatásban köszönhetően Sierra fontos védéseinek is, újra komolyabb előnyt tudott felépíteni a Pick, amely néggyel vezetett a szünetben. Robledo már ötre növelte a fórt a második félidő elején, és ugyan közelebb tudott lépni a Kielce, de egészen az utolsó tíz percig tudta tartani a három-négygólos különbséget a MOL-Pick Szeged. Az utolsó percre azonban vissza tudott kapaszkodni egyetlen gólra a lengyel gárda, mindkét oldalon maradtak ki hetesek, majd egy perccel a vége előtt Jurecki kiegyenlített. (26-26) Az utolsó támadásnál mindent egy lapra tett fel a Szeged, amelynek szüksége lett volna a győzelemre annak érdekében, hogy elkerülje a Kielt a nyolcaddöntőben - viszont Bombac bejátszása pontatlan volt, így az üresen maradt kapuba lőttek a hazaiak, amivel megnyerték a meccset, ezzel pedig eldőlt, hogy az ötödik helyen zár a Pick. A nyolcaddöntő ágai már korábban kialakultak, így a MOL-Pick Szeged ötödik helyével az is eldőlt, hogy az A csoport negyedik helyezettjével, a német THW Kiellel találkozik Juan Carlos Pastor együttese a nyolcaddöntőben - amennyiben a negyedik helyre futott volna be a Pick, amelyre megvolt az esélye, akkor a horvát HC Zagreb jött volna a nyolc közé jutásért. Az ötödik hellyel az is eldőlt, hogy a visszavágót majd a német csapat játszhatja hazai pályán, a párharc első meccsére március 16. és 20.-a között kerül sor, míg a visszavágót március 23.-27. között rendezik.

A B csoport végeredménye

1. Barcelona 23 pont 2. Kielce 21 pont 3. Vardar Szkopje 18 pont 4. Rhein-Neckar Löwen 17 pont 5. MOL-Pick Szeged 15 pont 6. Montpellier 7 pont 7. Kristianstad 7 pont 8. Kolding 4 pont

A nyolcaddöntő párosítása (az A és a B csoport győztese egyből a negyeddöntőbe került)

Zaporozhye - MVM Veszprém Brest - Kielce Montpellier - Flensburg Wisla Plock - Vardar Szkopje

MOL-Pick Szeged - THW Kiel

HC Zagreb - Rhein-Neckar Löwen

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, B csoport, 14. forduló

KS Vive Tauron Kielce-MOL-Pick Szeged 27-26 (12-16)

Kielce, Hala M.O.S.R. Vezette: Brunovsky, Canda (szlovákok). Kielce: Sego - CUPIC 5, Buntic 3, Aguinagalde 1, Zorman, Bielecki 2, Jachlewski 1. Csere: Szmal (kapus), Kus, Chrapkowski, Lijewski 4, JURECKI 4, STRLEK 5, Reichmann 1, Jurkiewicz 1.

Vezetőedző:

Talant Dujsebajev.

MOL-Pick Szeged:

Sierra - Prodanovic, Vranjes 1, Blazevic 1, Ilyés 1, KALLMAN 5, Bombac 2. Csere: Wyszomirski (kapus), ANCSIN 4, Zubai 1, ROBLEDO 6, Parrondo 1, Thiagus Petrus, Mindegía 3, Balogh 1, Curuvija.

Vezetőedző:

Juan Carlos Pastor.

Hétméteres:

8/6 ill. 5/3.

Kiállítás:

8 perc ill. 8 perc.

Az utolsó percben kapott góllal kapott ki Kielcében a MOL-Pick Szeged: így a német Kiel jön a nyolc közé jutásért.http://szegedma.hu/?p=615597

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 6.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.