Sport

Jégkorong: kimaradtak Bosnyák Márkó ziccerei idén

Jégkorong: kimaradtak Bosnyák Márkó ziccerei idén

2016. március 24., csütörtök
Jégkorong: kimaradtak Bosnyák Márkó ziccerei idén
tisza_volan-vojvodina21kf

Szombaton újra bronzérmes lehet a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC a szerb jégkorong-bajnokságban, a harmadik helyért vívott párharc utolsó meccsét hazai közönség előtt vívhatja Kalocsa László együttese. Az idény utolsó meccse előtt az együttes egyik gólpassz-királyával beszéltünk.

Nagy csatában nyert a bronzért vívott párharc

első mérkőzésén

a szegedi műjégpályán a Tisza Volán-Szegedi Vízmű SC, amely azonban

nem tudta lezárni

a harmadik helyért vívott csatát az elmúlt hétvégén. A szegediek szoros vereségével az eldőlt, hogy harmadik meccset játszanak a csapatok, ezt pedig a jobb alapszakasz helyezésének köszönhetően hazai pályán játszhatja majd a Volán. „Egy kicsit tartalékos csapattal álltunk fel, hiszen a kupában szereplő játékosaink hiányoztak. Azt mondom, nyerhettünk volna, de nem úgy jött most össze kint a dolog, mint a hazai meccsen. Hazai pályán győznünk kellene, remélem, szép számú közönség előtt tudunk egy jó meccset játszani, és nyerni” – fogalmazott portálunknak

Bosnyák Márkó

, a Volán csatára. A támadó hangsúlyozta: mindenképpen fontos lesz, hogy jól kezdjenek szombaton, hiszen ha az újvidékiek kezdenék jobban a meccset, akkor vérszemet kaphatnak, ráadásul nagyon kellemetlen a játékstílusuk, egy csapkodós, ütközős hokit játszanak. „Nem lenne jó szaladni az eredmény után. Nekem nincs bajom az ilyen küzdős hokival, de szerintem nem feltétlenül fekszik ez a csapat számára” – tekintett a szombati meccsre Bosnyák Márkó.

tisza_volan-ns_stars015kf

A csatár az egyik legeredményesebb a Volán játékosai közül az idei szezonban: tíz gólpassza a legtöbbnek számít a csapatból, de a jelenlegi keretből a 20 pontos

Ódry Tamás

előzi meg őt 4 góljával és 16 gólpasszával, Bosnyák Márkó idén tíz asszisztnál jár – hozzá kell tenni persze, hogy

Hüffner Adrián

és

Fekti Ádám

áll még a dobogón a kanadai táblázatot tekintve, azonban mindkettejük szezon közben távozott a Volántól. „Általában a kiszolgálásban szoktam részt venni, úgy gondolom, elég jól látok a pályán. A gólok viszont nem jönnek idén, azokból is lehetne legalább ugyanennyim… Most is három ziccert hagytam ki Újvidéken, ha azok bemennek, akkor most nem kellene meccset játszani szombaton! Ha kint kellene játszani még egyet, akkor nem lennék túl boldog, de így, hogy itthon zárhatjuk a szezont, nem olyan nagy baj ez szerintem. Annyira nem bánom a dolgot, így szombaton játszhatunk egy jót!” – fejtette ki Bosnyák Márkó. A szezon során sokáig veretlenül állt a tabella élén a Szeged, azonban az idei szezonra a légiósokkal megerősített Crvena Zvezda és Partizan Belgrád ellenében a Volán nem vehette fel a versenyt. „A Zvezda játéka nagyon feküdt nekünk, egyszer meg is vertük őket, és bár visszavágtak az újbóli szegedi meccsen, de ott is nyerhettünk volna, ott is volt például két kihagyott ziccerem. Ők szép, taktikus hokit játszanak, viszont a Partizan ellen esélyünk sem volt egyik meccsen. Az ő stílusuk nem kedvez nekünk” – tért ki az idei erőviszonyokra a szegediek támadója. A Volán a harmadik szezonját töltötte a szerb bajnokságban. Bosnyák Márkó kitért rá, szívesen látják őket a ligában, például idén felajánlották számukra, hogy ha két napra mennénk ki az idegenbeli meccsekre, akkor szállást is biztosítanak számunkra. „Örülnek nekünk, azt mondják, emeljük a bajnokság színvonalát, nem azért vagyunk ott, hogy mindenki megverjen bennünket” – mondta el Bosnyák Márkó. A szegediek korábban a honi másodosztályban játszott, azonban jelenleg a MOL-Liga mögött nincs egy olyan bajnokság, amelyben elindulhatna a Volán, és megfelelő kihívás is lenne az a csapat számára. „Egy OB II-es bajnokság kellene Magyarországon. Nem csak Szeged miatt, hanem azért is, mert azzal, hogy nincs másodosztály, nincs lehetősége a fiataloknak sem játszani. Vannak MOL-ligás csapattársaink, akikkel szemben elsősorban edzettségi különbségeink vannak, ők jóval többször gyakorolnak hozzánk képest” – nyilatkozta Bosnyák Márkó.

Tíz assziszttal segítette a Volánt idén Bosnyák Márkó: a támadó góljai számát is növelné a szombati, bronzról döntő mérkőzésen.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=620746

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 24.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.