Közélet

FM: elkészültek a GMO-mentes élelmiszerek címkézésének szabályai

FM: elkészültek a GMO-mentes élelmiszerek címkézésének szabályai

2016. március 3., csütörtök
FM: elkészültek a GMO-mentes élelmiszerek címkézésének szabályai

Elkészült a GMO-mentes élelmiszerek címkézésének jogszabályi kerete, amely várhatóan az év első felében lép hatályba - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint

Nagy István

, az FM parlamenti államtitkára egy szakmai rendezvényen beszélt arról csütörtökön, Budapesten, hogy a tej, a hús, a hal, a méhészeti termékek, növényi élelmiszerek és a tojás, illetve a belőlük készült összetett élelmiszerekre vonatkozóan kidolgozták a GMO-mentes címkézés szabályait. Az önkéntes jelölésnek köszönhetően a termelőknek a jövőben lehetőségük nyílik arra, hogy jelezzék a fogyasztó számára - rendeletben meghatározott követelmények teljesítése esetén -, hogy az adott termék GMO-mentes, azaz a genetikailag módosított szervezetektől mentes termelésből származik - mondta el az államtitkár. A közlemény szerint az államtitkár kiemelte: számos jelentős ökológiai probléma hozható összefüggésbe a génmódosított növények termesztésével, hiszen nem csupán a védett állatokat és növényeket veszélyeztetik, de kiszorítanak számos őshonos kultúrát, a biodiverzitás csökkenéséhez vezethetnek. Nagy István emlékeztetett arra, hogy Magyarország elsőként ültette át 2015-ben azt az új irányelvet a nemzeti jogrendjébe, amely lehetővé teszi, hogy az uniós tagállamok szuverén módon, szabadon dönthessenek arról, hogy akarnak-e GMO-kat termeszteni a területükön vagy sem. Hozzátette, hogy Magyarország az új jogszabály alapján minden olyan GMO-ra tilalmat kíván bevezetni, amely termesztési engedélyt kap a közeljövőben. Az államtitkár kijelentette: Magyarország támogatja azt az elképzelést is, amely lehetővé tenné a GMO-s élelmiszerek és takarmányok tiltását.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.