Közélet

Előzetesben a kisteleki rablók

Előzetesben a kisteleki rablók

2016. március 8., kedd
Előzetesben a kisteleki rablók
biro_birosag_per_itelet

A Szegedi Járásbíróság elrendelte annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, akiket társtettességben elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vasárnap vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsítottak előzetes letartóztatása április nyolcadikáig tart.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség azért indítványozta a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy március hatodikán éjjel Kisteleken az árokba lökték a kerékpárjával közlekedő sértettet, majd őt onnan kisegítve, egy kereszteződésben később megállították, és megfenyegették azzal, hogy amennyiben a nála lévő értékeit nem adja át, akkor megverik és azokat erőszakkal veszik el tőle. A sértett a fenyegetés hatására átadta oldaltáskáját, majd a gyanúsítottak kivették az abban lévő készpénzt. Ezt követően átkutatták a sértett ruházatát is, és annak kabátzsebéből kivették a sértett mobiltelefonját, valamint az ott tartott pénzét, végül a helyszínről elmenekültek. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsítottak jelentős tárgyi súlyú (két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő) bűncselekményt látszanak megvalósítani, ezért - személyi körülményeikre is figyelemmel - megalapozottan lehet következtetni arra, hogy szabadlábra kerülésük esetén a hatóságok elől megszöknének, vagy elrejtőznének, továbbá esetükben a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye is fennáll. Mindemellett az egyik, büntetett előéletű, a terhére rótt bűncselekményt feltételes szabadság próbaideje alatt elkövetni látszó gyanúsított vonatkozásában megalapozottan lehet tartani attól is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el. A bíróság előzetes letartóztatást elrendelő végzéseit az ügyész, a gyanúsítottak és egyikük védője tudomásul vette, míg a másik védő fellebbezést jelentett be, így csak az egyik végzés emelkedett jogerőre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.