Közélet

Ellenzéki pártok kifogásolják a 420 milliárdos építőipari tendert

Ellenzéki pártok kifogásolják a 420 milliárdos építőipari tendert

2016. március 19., szombat
Ellenzéki pártok kifogásolják a 420 milliárdos építőipari tendert

Több ellenzéki párt is szót emelt a Nemzeti Fejlesztési Programiroda által a napokban kiírt 420 milliárd forintnyi építőipari tender ellen.

Az LMP szombati közleménye szerint a kormány olyan szabályozást alakított ki, melynek keretében négy évre előre, százmilliárdos nagyságrendben adhat megbízást a Fidesz gazdasági hátországához tartozó cégeknek. "Ez a Fidesz sokadik próbálkozása arra, hogy törvényessé tegye a korrupciót Magyarországon, de bárhogy alakítják a szabályokat, a lopás attól lopás marad" - tették hozzá. Felidézték, hogy a régiónként hetven milliárd forintos keretnél a cégeknek munkamenetre kell ajánlatot tenni, azaz anélkül hirdetnek győztest, hogy az a konkrét projektre konkrét árat mondana, ami magában hordozza a túlárazás lehetőségét. Az Együtt az európai csalás elleni hivatalhoz fordul az építőipari "megatender" miatt, mert a párt szerint a Fidesz arra készül, hogy egyszerre 420 milliárd forintnyi munkát juttat közpénzből a hozzá közel álló üzletembereknek. "Az Együtt az újabb, minden korábbi mértéket meghaladó és pofátlan korrupciós eljárás miatt az európai csalás elleni hivatalhoz, az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalához (OLAF) fordul, és minden meg fog tenni annak érdekében, hogy megakadályozza, hogy a fideszes oligarchák ellopják a magyar polgárok pénzét" - írták. A Magyar Liberális Párt közleményben arra szólította fel a Nemzeti Fejlesztési Programirodát, hogy haladéktalanul vonja vissza az uniós támogatású építőipari beruházásra meghirdetett pályázatokat. "A 2020-ig megvalósítandó és ma még meg sem határozott konkrét projektek ilyen szétosztása arról árulkodik, hogy a Fidesz nem bízik a 2018-as választási győzelmében, s még bukása előtt biztosítani akarja, hogy az uniós adófizetők pénzéből finanszírozott programok haszna saját kegyeltjeit gazdagítsa" - közölték. A párt az ügy miatt ugyancsak bejelentést tesz az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál. A Jobbik szerint a tenderrel Európa legnagyobb korrupciós ügyét készíti elő az Orbán-kormány.

Szilágyi György

jobbikos országgyűlési képviselő szombaton az MTI-nek azt mondta: a Nemzeti Fejlesztési Programiroda által napokban megjelent hat ajánlati felhívásból kiderül 48 hónapra kötnének keretmegállapodást a kiválasztott, az építőiparban tevékenykedő cégekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.