Közélet

Egyelőre nem parkolhatnak ingyen a környezetkímélő autók Szegeden

Egyelőre nem parkolhatnak ingyen a környezetkímélő autók Szegeden

2016. március 3., csütörtök
Egyelőre nem parkolhatnak ingyen a környezetkímélő autók Szegeden
parkolojegyes_tabla01kf

…Debrecennel, Kaposvárral, Hódmezővásárhellyel ellentétben. Gyors töltőállomás kialakítására viszont már készülnek a tervek.

2015 júliusában

vezették be a környezetkímélő gépjármű kategóriáját, szeptembertől elérhető az úgynevezett zöld rendszám, amelyet a tisztán elektromos, a növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos, a külső töltésű hibrid elektromos, valamint egyéb, nulla emissziós gépkocsik kaphatnak meg. Az országban mintegy háromszáz zöld rendszámos személygépkocsi van. A debreceni közgyűlés döntése alapján mostantól ezek a gépkocsik ingyen parkolhatnak a településen, Kaposvár városatyái ugyanígy döntöttek, követve Szolnok, Székesfehérvár, Pécs és Budapest példáját. A cívisvárosban jelenleg egy ingyenesen használható töltőállomás található, de ezek számát szeretnék növelni. Hódmezővásárhelyen a fizetőparkolási rendszer bevezetése óta ingyenesen parkolhatnak az elektromos és a hibrid személygépkocsik, erről még 2007 decemberében döntött a város közgyűlése - mondta

Almási István

polgármester az MTI-nek. A településen nincs nyilvános elektromos töltőállomás, de négy hibrid és két elektromos autó található a városban. Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala arról tájékoztatta lapunkat, hogy jelenleg egy zöld rendszámos autó a városban, habár más informátoraink többször láttak feltűnni Teslákat az utcákon. A tavalyi év óta már Szegeden is szervizelhetnek környezetbarát i sorozatú BMW autókat - erősítette meg lapunknak a Medgyes Adrienn, a C-mobil Kft. ügyvezetői asszisztense. Információi szerint jelenleg két BMW i3 típusú személygépkocsi van a megyében. A főjegyzői iroda megerősítette, Csongrád megye székhelye egyelőre nem követte sem Debrecen, sem Hódmezővásárhely példáját az ingyenes parkolás ügyében, de az SZKT vezetése már egyes előkészítő lépéseket megtett a zöld rendszámú gépkocsik üzemeltetésének segítése céljából.

majo_petri_zoltan01_gs

„Budapesten és más településeken is megkezdték elektromos töltőállomások kialakítását a belvárosi parkolóhelyeken. Azt gondolom, hogy 2016-ban nálunk is mindenképpen meg fognak jelenni ezek a gépkocsik, ezért Szegeden is lépéseket tettünk azért, hogy előkészíthessük a budapesti példa követését. A munka várhatóan április első felében fejeződik be, ennek eredményeit szeretnénk a városvezetés és a közgyűlés elé tárni” – nyilatkozta lapunknak

Majó-Petri Zoltán

, az SZKT ügyvezető igazgatója. A parkolóhellyel egybekötött gyors töltőállomások kialakítása tíz- és húszezer euró (3,1-6,2 millió forint) közötti összegbe kerülne, de számítanak arra, hogy a Jedlik Ányos Program keretében támogatáshoz juthatnak. Azt, hogy mennyi kell ezekből, csak a következő években derül ki, egyelőre komoly korlátot jelent, hogy a

legolcsóbb BMW i3

is közel tizenkét millió forintba kerül. Az esetleges ingyenes parkolásról szóló döntés a közgyűlés hatásköre, az SZKT csak javaslatokat tehet, így arról nem tudott felvilágosítást adni Majó-Petri Zoltán, hogy követi-e Szeged Hódmezővásárhely, Debrecen és Kaposvár példáját.

Csongrád megye székhelye egyelőre nem követte sem Debrecen, sem Hódmezővásárhely példáját az ingyenes parkolás ügyében.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=614077

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.