Bulvár

Bemutatta új termékeit az Apple

Bemutatta új termékeit az Apple

2016. március 22., kedd
Bemutatta új termékeit az Apple

A Szilícium-völgyben lévő központjában az Apple bemutatta legújabb, a jelenlegi csúcsmodelljeinél kisebb méretű termékeit: az iPhoneSE-t és iPad Pro-t. Az informatikai cég vezetője, Tim Cook a bemutatón szólt a washingtoni kormányzattal fennálló vitáról is.

Bár az új iPhoneSE kisebb méretű az iPhone6S-nél (4 collos, szemben az utóbbi 4,7-es adatával), technikailag gyakorlatilag ugyanazt nyújtja. Az új okostelefon bemutatóján Greg Joswiak, a cég marketingért felelős alelnöke közölte, hogy az új készülék ötven százalékkal gyorsabb, mint a vele azonos méretű, de már elég régi (2013-ban piacra dobott) iPhone 5S. A 64 gigabájtos modellt keddtől lehet rendelni, a jövő héten már a boltokban lesz, május végére száztíz országban tervezik forgalmazni. 399-499 dollárért (110-137 ezer forintért) adják majd. 399 dollárért a 16 gigabájtos alapmodellt lehet majd beszerezni. A cég szintén hétfőn mutatta be az új iPad Pro tabletet, amely némileg kisebb elődjénél, s árcsökkentést jelentett be az Apple Watch okosóráknál. A bemutatón beszédet mondott Tim Cook, az Apple elnöke is, és kitért a cég és a washingtoni kormányzat vitájára a San Bernardinóban tavaly december elején elkövetett terrorakció végrehajtójának okostelefonja, illetve az okostelefon kódjának feltörése ügyében. Az Apple jogi vitában áll a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI), amely információkat akar "kiszedni" a terrorista okostelefonjából. Az Apple mindeddig ellenállt a kód feltörésének, arra hivatkozva, hogy ezzel precedenst teremtene és elbizonytalanítaná klienseit is, mert ezzel jelezné, hogy képtelen garantálni nekik az adatvédelmet. "El kell döntenünk, hogy mennyi hatalmat adunk a kormányzat kezébe az adataink és a magánéletünk ellenőrzéséhez" - fogalmazott beszédében Cook. Megköszönte a döntésüket támogatóknak a segítséget és kijelentette: "nem számítottunk rá, hogy ilyen helyzetbe kerülünk, de erősen hiszünk abban, hogy felelősségünk van az adatok és a magánélet védelmében". Cook hangsúlyozta, hogy erről a felelősségről a cég nem mond le. Kedden egyébként Kaliforniában az egyik szövetségi bíróságon újabb meghallgatás lesz az Apple és az FBI vitájában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.