Közélet

Az Iszlám Állam képviselői minden társadalmi rétegben jelen vannak

Az Iszlám Állam képviselői minden társadalmi rétegben jelen vannak

2016. március 28., hétfő
Az Iszlám Állam képviselői minden társadalmi rétegben jelen vannak

Kun Miklós történész szerint az Iszlám Állam képviselői minden társadalmi rétegben jelen vannak.

A szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn azt mondta: az Iszlám Államot nem bombázásokkal és szárazföldi csapatokkal kell legyőzni, hanem a terroszervezet pénzügyi utánpótlásainak elvágásával. A dzsihadista szervezet azért marad fenn, mert megveszik tőle a többi között a Palmürából származó római régiségeket és az olajat - sorolta. A szíriai hadsereg vasárnap foglalta vissza Palmürát az Iszlám Államtól. A Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő várost 2015 májusában foglalták el a szervezet harcosai, és nem sokkal később kivégezték azt az archeológust, aki negyven éve felügyelte a település értékes romjait. A megszállás tíz hónapja alatt az IÁ két kétezer éves templomot, egy diadalívet és több toronysírt is megsemmisített Palmürában, ami hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.