Közélet

A jó vállalkozásnak is kell az online cégér!

A jó vállalkozásnak is kell az online cégér!

2016. március 21., hétfő
A jó vállalkozásnak is kell az online cégér!
Invitel_Profi_portfolio (1)

Noha a felmérések szerint egyre több kisvállalat bízza külső cégekre a hirdetési és a saját maguk népszerűsítésével kapcsolatos feladatokat, még mindig sokan oldják meg házon belül ezeket a napi munkafolyamatok részeként. Egy tavaly év végi kutatás alapján a megkérdezett vállalkozások 60 százaléka foglalkozik saját maga azzal, hogy elérhetővé és láthatóvá váljon leendő ügyfelei számára. Vállalkozóként ezért érdemes tisztában lenni a digitális kor követelményeivel és élni az internet nyújtotta, reklámozási lehetőségekkel is, beleértve a különböző közösségi oldalakat.

Internettel a hatékonyabb és kényelmesebb kapcsolattartásért

Az Invitel megbízásából

a BellResearch a közelmúltban olyan kutatást végzett a hazai kisvállalatok körében, amelynek keretében azok telekommunikációs szokásait, döntéseit kívánta feltérképezni, mélyebben megérteni. A felmérésben arra is rákérdeztek, milyen szolgáltatásokat tartanak a legfontosabbnak a kisebb magyar vállalkozások. A megkérdezettek szerint az internet a kapcsolattartás és információáramlás elsődleges csatornája. A válaszadók ráadásul kiemelték, hogy számos szektorban szinte kikerülhetetlen az internet. Ugyanisbizonyos kötelezőadatszolgáltatások azon keresztül történnek.Ilyen például az áruszállító cégek által használt Elektronikus Árukövető Rendszer, vagy akár az üzletekben használatos online kassza. Mindemellett a vizsgálat igazolta azt a köztudomású tényt is, hogy az internet hatékonyabbá, gyorsabbáteheti az adminisztratív munkafolyamatokat. Ráadásul a dokumentálhatóság is egyszerűbbé válik a világháló segítségével. A kutatásból az is kiderült, hogy leginkább a 10-30 Mb/sec közötti sávszélesség használata jellemző a megkérdezett kisvállalatokra. Ez az adatátviteli sebesség bőven elegendőegy kisebb cég zökkenőmentes működéséhez. Döntően böngészésre, levelezésre, kisebb fájlméretű csatolmányok küldésére és fogadására használják mindennapi munkájuk során az internetet a vállalkozások.

Tipp:

Az Invitel több fajta elérhető sávszélességű

Profi Net vezetékes internetcsomagja

közül ki-ki igénye szerint választhatja ki cége számára a legmegfelelőbb sávszélességet, vállalkozásuk internet-használatához igazodva. De a sávszélesség növelő opcióval 30 napig díjmentesen az adott előfizetésnél nagyobb sebességű internet is kipróbálható.Ráadásul egyéves szerződés esetén az Invitel a csomag részeként biztosít céges belföldi domainnevet, ami hozzárendelhető a szintén csomagban foglalt 5 darab6GB tárterületű e-mail címekhez.A www.cegnev.hu formátum és a hozzá illeszkedő munkatarsneve@cegnev.hu e-mail címek mind az adottcég interneten történő, könnyű eléréséhez szükségesek és az ügyfelekkel való kapcsolatfelvételt is segítik. De szintén igen hasznos az első hónapban ingyenesen igénybe vehető Kaspersky kisvállalati vírus- és adatvédelmi megoldás is.

Invitel_Profi_portfolio (2)

Az interneten mindenkinek van helye

Ma már alapvető elvárás a cégekkel szemben, hogy a legfőbb információk fellelhetők legyenek róluk a világhálón. Kezdve a cég fő profiljától a termékeket, szolgáltatásokat népszerűsítő akciókon át a kapcsolattartási adatokig. Utóbbi esetében egy vezetékes telefonszám feltüntetése nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalkozást könnyebben elérhessék kérdéseikkel a leendő megrendelők vagy vásárlók. Az internet segítségével tehát egyszerűen megtalálhatjáka vállalatot a potenciális ügyfelek, ezért napjainkban nem árt, ha egy vállalkozás saját domainnévvel rendelkező honlappal és könnyen megjegyezhető, céges e-mail címekkel rendelkezik. A kisebb hazai cégeknek azonban mindössze 44 százaléka rendelkezik weboldallal.

Tipp:

Ha már megvan a saját, www.cegnev.hu formátumú domainnév és az InvitelProfi Net szolgáltatás mellé kínált, a csomagban foglalt 1GB-os webtárhely, számos ingyenes, online weboldalkészítő áll rendelkezésre, hogy tartalommal töltsük meg vállalkozásunk honlapját, ami segíthet abban, hogy potenciális ügyfeleink könnyebben megtalálják honlapunkat a világhálón.Akik pedig szeretnék egy gombnyomással megosztani ügyfeleikkel, vásárlóikkal az olyan aktuális információkat, mint például a nyitvatartás, törzsvásárlói kedvezmények, akciók vagy új termék érkezése, nekik érdemes a Facebookon céges rajongói oldalt is létrehozniuk. A közösségi oldalak új ügyfelek szerzésében is segíthetnek, akár nyereményjátékok szervezésével, hűségprogramok hirdetésével.Ráadásul a cégek a munkával teli mindennapokból kedves életképeket is megoszthatnak követőikkel.

Profi ajánlat a vállalkozásoknak

A kis cégek munkatársai nap mint nap azon dolgoznak, hogy ügyfeleik elégedetten és mosolyogva térhessenek vissza hozzájuk. Ahhoz azonban, hogy a kisvállalatok könnyebben megláthassák üzleti lehetőségeiket és ők maguk is jól láthatóvá váljanak leendő ügyfélkörük számára, megbízható telekommunikációs háttérre van szükségük, beleértve a stabil céges internetet is.

Tipp:

Az

Invitel Profi céges vezetékes internet,- telefon- és TV-csomagjai

teljes mértékben kombinálhatók, ezért minden érdeklődő megtalálja köztük a számára leginkább előnyös ajánlatot és azt a szolgáltatást, amelyre leginkább szüksége van. Legyen szó pékségről, kávézóról, ügyvédi irodáról, autószerelő műhelyről, étteremről, vagy szálláshelyről. Ráadásul minél többfajta vezetékes Profi szolgáltatást rendelnek meg egyidejűlega vállalkozások, annál nagyobb havidíj-kedvezményben részesülhetnek a szolgáltatások együttes fennállásának teljes időtartama alatt.

Az Invitelről

Az Invitel a magyar telekommunikációs piac egyik meghatározó szolgáltatójaként széleskörű portfolióval áll lakossági és üzleti ügyfelei rendelkezésére.

Lakossági kínálatában

megtalálható számos szórakoztató és multimédiás szolgáltatás, az interaktív,

digitális és HD televízió

éppúgy, mint a

gyors internet

és a

telefonszolgáltatás

. A vállalati piacokon a legmodernebb előfizethető informatikai és felhő-alapú IT megoldásokon felül hang- és adatszolgáltatásokat nyújt partnereinek országos optikai kábelhálózatán keresztül. Az Invitel számos ügyfélszolgálati ponttal várja előfizetőit országszerte, székhelye Budaörsön található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.