Bulvár

A héten 162 illegális bevándorló bíróság elé állítását kezdeményezték Szegeden

A héten 162 illegális bevándorló bíróság elé állítását kezdeményezték Szegeden

2016. március 11., péntek
A héten 162 illegális bevándorló bíróság elé állítását kezdeményezték Szegeden

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az elmúlt hat napban 162 illegális bevándorló bűnösségének gyorsított eljárás keretében történő elbírálását indítványozta határzár tiltott átlépésének bűntette miatt a Szegedi Járásbíróság előtt.

A vádiratok szerint az elkövetők közül negyvennyolcan pakisztáni, harmincöten iráni, húszan koszovói, tízen afgán, kilencen nepáli, heten tunéziai, hatan – hatan marokkói, illetve szír, négyen - négyen albán, illetőleg iraki, hárman – hárman algériai, illetve etióp, ketten – ketten szerb, indiai, illetve palesztin, míg egy személy bangladesi állampolgárnak vallotta magát. Száz-negyvenketten a más által korábban már megrongált kerítésen kialakított résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarország területére, míg húszan saját maguk másztak át a kerítés alatt, valamint felett. A vádlottak közül negyvennégyen Ásotthalomnál, harmincketten Kelebiánál, huszonkilencen Röszkénél, egy személy Mórahalomnál, míg a többiek, összesen ötvenhatan, a szerb - magyar határszakaszon, ismeretlen helyen léptek be az államhatár rendje védelmét biztosító létesítmény által védett területre. A vádlottak a bűncselekmény elkövetését minden esetben beismerték, mindegyik elkövető őrizetben várta a bíróság határozatának meghozatalát. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet kihirdetése óta mintegy 2126 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, míg öt személy esetében határzár megrongálásának bűntette miatt nyújtott be gyorsított eljárás lefolytatására irányuló indítványt a Szegedi Járásbíróság előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.