Közélet

Városi területeket vesz az egyházmegye a stadionépítéshez

Városi területeket vesz az egyházmegye a stadionépítéshez

2016. február 1., hétfő
Városi területeket vesz az egyházmegye a stadionépítéshez
jogi_biz_ules01_gs

Egyhangúlag támogatta a jogi bizottság az egyházmegye által építendő stadionhoz szükséges önkormányzati területek értékesítését. A három helyrajzi szereplő földterületekért a Szeged-Csanádi Egyházmegye 15,4 millió forintot fizet a városnak.

Jóváhagyta a Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye megvásároljon három önkormányzati földrészt, amire a Dorozsmai út mellé tervezett stadionépítés miatt van szükségük. A reggel fél nyolckor kezdődő bizottsági ülésen a szavazásra már mind a kilenc tag megérkezett, és egyöntetűen támogatták az adásvételi szerződés megkötését. Az ülésen egy apró pontatlanságra is felhívták a figyelmet, míg

Binszki József

(DK) elnök számára az nem volt egyértelmű, hogy a három helyrajzi számon található önkormányzati földterületeknek csak egy-egy kis részét kívánja megvásárolni a stadiont építtető egyházmegye. Az összességében mintegy 3000 négyzetméternyi területért 15,4 millió forintot fizet a szegedi önkormányzatnak az egyházmegye. Még 2014 májusában nyilvánította kiemelt beruházássá a kormány a Dorozsmai út mellé tervezett stadiont, ennek értelmében a Dorozsmai út–Körtöltés–Bajai út–Városgazda sor–Méntelepi-Fehér-tó által határolt területen minden olyan hatósági ügy kiemelt jelentőségű lett, amely a Szeged, Dorozsmai úti labdarúgó-stadion megvalósításához, használatbavételéhez szükséges. Akkor

arról írtunk

, hogy talán már tavaly nyáron megkezdődhetnek a munkálatok. Portálunknak

Kiss-Rigó László

püspök is azt

nyilatkozta

, hogy 2016-ban már az új létesítményben játszhat a Szeged 2011 – Grosics Akadémia, ám erre még várni kell.

jogi_biz_ules02_gs

Legutóbb tavaly decemberben

Lázár János

Miniszterelnökséget vezető miniszter

jelentette ki

, hogy jóváhagyta a kormány a Dorozsmai útra tervezett új szegedi futballstadiont, így megépülhet a volt Napfény kemping helyén a várva várt aréna.

Botka László

polgármester 2014 októberében

kijelentette

: “én eddig is és ezután is mindent támogatok, ami Szegeden beruházás és építkezés”. Még abban az évben

a novemberi közgyűlésen

az új futballstadion építéséhez szükséges hozzájárulást 28 igen és 1 nem (LMP) mellett adták meg. A stadionépítésre egyébként még 2012-ben nyert TAO-támogatást a Szeged 2011 Kft., a cég tulajdonosa a Szeged-Csanádi Egyházmegye. Az előzetes tervek egy 6000 férőhelyes, később bővíthető lelátójú arénáról szóltak, melyre több mint 2 milliárd forintnyi TAO-pénzt nyert az egyházmegye cége.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye 15,4 millió forintot fizet a városnak három földterületért, amire a stadionépítéshez szüksége van.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=605635

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.