Közélet

Vádemelés a magukat vízszerelőnek kiadva időseket kifosztó vádlottakkal szemben

Vádemelés a magukat vízszerelőnek kiadva időseket kifosztó vádlottakkal szemben

2016. február 24., szerda
Vádemelés a magukat vízszerelőnek kiadva időseket kifosztó vádlottakkal szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a budapesti és gyulaházai férfival szemben, akik 2014.októbere és 2015. májusa között követtek el bűncselekményeket.

A vádirat szerint vádlottak előzetes megállapodásukat követően az ország területén - Szegedtől Székesfehérváron át Miskolcig több településen - egyedül élő, időskorú személyeket kerestek fel, sértetteket megtévesztve, magukat vízmű szolgáltató alkalmazottainak kiadva. Ezt követően közölték vádlottak a sértettekkel, hogy az épületben csőtörés miatt vagy vízszolgáltatással kapcsolatos intézkedés okán kell eljárniuk és kihasználva azt, hogy az időskorúak a sérelmükre elkövetett bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására koruknál fogva csak korlátozottan képesek, a sértettek lakásait észrevétlenül átkutatták, a lakásokban található értékeket eltulajdonították. A vádlottak által megkárosított sértettek jellemzően 80 év fölöttiek voltak, de volt közöttük 95 éves is. A vádlottak által eltulajdonított értéktárgyak között jellemzőbb a készpénz volt, de ékszereket is eltulajdonítottak. A vádlottak által egy sértettnek okozott kár legnagyobb mértéke 1,7 millió forint, míg a legkisebb mértéke 20.000,- Ft volt. A megtévesztésül közölt indokok között szerepelt a csőtörésen túlmenően a ház vízvezeték rendszerében dugulás észlelése, vagy a vízközmű szolgáltató által végzett szokásos ellenőrzés. Ennek során vádlottak megkérték sértetteket, hogy értéktárgyaikat helyezzék biztonságba, hogy el ne ázzanak, továbbá megkérték arra is az időskorúakat, hogy nyissák ki a házban lévő vízcsapokat és figyeljék folyamatosan azokat a hibák feltárása érdekében. Ezalatt kutatták át az értéktárgyak jellemző elrejtési helyeit figyelembe véve vádlottak sértettek ingatlanait és követték el bűncselekményeiket. Mindezeken túlmenően az egyik vádlott kábítószert is fogyasztott illetve tőle kábítószert is foglaltak le. Az ügyészség a vádlottakat 16 rendbeli bűnszövetségben, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntettével vádolja, illetőleg a kábítószer fogyasztással érintett vádlottat kábítószer birtoklásának bűntettével is. A vádemeléskor előzetes letartóztatásban lévő vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.