Sport

Kosárlabda: bizakodva várja a közelgő meccsdömpinget Molnár András

Kosárlabda: bizakodva várja a közelgő meccsdömpinget Molnár András

2016. február 2., kedd
Kosárlabda: bizakodva várja a közelgő meccsdömpinget Molnár András
szedeak_kecskemet32_gs

Bár sokáig vezetett a több játékosát is nélkülöző Naturtex-SZTE-Szedeák Jászberényben, végül Nikola Lazic tanítványai nem tudták tartani a ritmust a jászságiakkal, és vereséggel tértek haza. A meccsen hét hármast elsüllyesztő Molnár Andrást kérdeztük a találkozót követően.

A negyedik negyed kezdetéig vezetett Jászberényben a Naturtex-SZTE-Szedeák: a szegediek helyzete pedig nem volt egyszerű a meccs előtt, hiszen az eltiltott

Nikola Lazic

vezetőedző mellett sérülés miatt három játékos, így

Branko Jereminov

,

Juhos Levente

és

Chip Armelin

sem léphetett pályára a szombati találkozón, ráadásul az utolsó percekre tovább szűkült a rotáció, hiszen

Kiss Zsolt

mellett

Jozo Brkic

és

Moravcsik Áron

is kipontozódott. „Az első félidőben erőn felül teljesített a csapat, mindenki kihozta magából a maximumot, aztán sajnos a második félidőben már nem tudtunk olyan pontosan és jól támadni, mint az elsőben. Ebből nagyon sok lerohanás kosarat dobott a Jászberény” - összegezte a mérkőzést

Molnár András

, a Szedeák bedobója. Molnár Andrásnak jól ment a játék szombaton, az első félidőben mind az öt triplakísérlete a gyűrűben landolt, majd további kettőt tett még ehhez a folytatásban, végül 27 ponttal az utóbbi évek legeredményesebb mérkőzését produkálta. „Nekem sem ment már annyiban a második félidőben annyira a támadás, illetve főleg a negyedik negyedre kiütközött, hogy három alapemberünk hiányzott. Akik a helyükön lehetőséget kaptak, szerintem abszolút helyt álltak és jól teljesítettek, de a Jászberénynek nagyobb lehetősége volt, jobban tudták forgatni a csapatot, mi nem tudtunk már újítani” - nyilatkozta portálunknak Molnár András. A szegediek számára hamarosan megsokszorozódnak a terhek, hiszen jövő héttől kezdve ráállnak a heti két meccses, szerda-szombat ritmusra, ráadásul nem is könnyű ellenfelekkel találkoznak majd, hiszen a szombati, Sopron elleni meccset követően szerdán a Paks érkezik Szegedre, majd a nyíregyházi túrát követően az idén jól szereplő Zalaegerszeg látogat az újszegedi sportcsarnokba február 16-án. „Ha a három alapemberünk visszatér, akkor egészen más lesz, szerintem ezt a szerda-szombat ritmust is bírni fogja a csapat. Már nagyon várom ezeket a meccseket, és azt is, hogy visszatérjenek a sérültjeink” - tekintett a csapatra váró feladatokra Molnár András. A Szedeák a jászberényi vereségével lépéshátrányba került közvetlen riválisaival szemben, hiszen a Kecskemét, a Kaposvár és a Pécs is nyerni tudott, a gárda legközelebb szombaton 18 órától a tabella negyedik helyén álló Sopront fogadja.

Hamarosan nagyüzem vár a Szedeákra: a csapat bedobója bizakodva várja a rangadókat.http://szegedma.hu/?p=605854

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 2.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.