Sport

Kézilabda: nem tudta megnehezíteni a Pick a Barcelona dolgát

Kézilabda: nem tudta megnehezíteni a Pick a Barcelona dolgát

2016. február 21., vasárnap
Kézilabda: nem tudta megnehezíteni a Pick a Barcelona dolgát
mol.pick-szeged-barcelona-mj046-_DSC5605

Ötgólos vereséget szenvedett a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Barcelona vendégeként a Bajnokok Ligája B csoportjában.

A hazaiak igen hamar tisztes távolságban akarták tudni maguktól a szegedi együttest, aminek eredményeként a 10. percben már 8-4-es állást mutatott a helyi eredményjelző. A vendégek innen még egy huszáros etappal felzárkóztak 11-10-re, az első félidő utolsó harmada azonban ismét a címvédő szája íze szerint alakult, így a szünetben öt gól állt a két fél között. (19-14) Fordulás után sem változott eleinte a játék képe, sőt, a 38. minutumban

Juan Carlos Pastor

már nyolcgólos hátrányban kért időt, hogy rendezze a sorokat. (24-16) Ancsinék produkáltak is egy öt találatot felvonultató sorozatot (24-21), a Barca azonban még időben ritmust tudott váltani. A vége 30-25 lett, a MOL-Pick Szeged negyedik vereségét szenvedte el. A Tisza-partiak február 28-án még a Vardart fogadják, majd március 6-án a Kielce ellen zárják a csoportkört idegenben.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B csoport:

FC Barcelona Lassa - MOL-Pick Szeged 30-25 (19-14)

Barcelona, Palau Blaugrana, 4776 néző. Vezette: Thierry Dentz, Denis Reibel (franciák).

Barcelona:

Vargas - Tomás 3, Morros, Gurbindo, Jallouz 6, Entrerrios 4, Sigurdsson 5.

Csere:

Lazarov 6/4, Sorhaindo 2, Sarmiento 2, Syprzak 1, Noddesbo 1.

Vezetőedző:

Xavi Pascual.

Szeged:

Sierra - Prodanovic 1, Ancsin 1, Bombac 6/3, Zubai 1, Ilyés 4, Källman 4.

Csere:

Wyszomirski (kapus), Blazevic, Vranjes 4, Mindegía 2, Balogh 2.

Vezetőedző:

Juan Carlos Pastor.

Kiállítás:

4 perc, ill. 6 perc.

Hétméteres:

4/4, ill. 3/3.

Nem sikerült a bravúr a Picknek Barcelonában - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=611467

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 21.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.