Sport

Kézilabda: a Fradit verve lépett meg az FKSE Algyő a táblázat élén

Kézilabda: a Fradit verve lépett meg az FKSE Algyő a táblázat élén

2016. február 22., hétfő
Kézilabda: a Fradit verve lépett meg az FKSE Algyő a táblázat élén
algyo_pick15_gs

Közvetlen riválisát fektette két vállra a Levendula Hotel FKSE Algyő, amely a Ferencváros idegenbeli legyőzésével lélegzetvételnyi előnyhöz jutott az NB I/B Keleti csoport tabellájának tetején.

Mindkét gárda számára növelte a rangadó fontosságát, hogy a harmadik vetélytárs, a Nyíregyháza pénteken kikapott a Kecskemét otthonában. A fővárosiak számára tehát a második hely, a Csongrád megyeieknek pedig egy jelentősebb előny kiharcolása volt a tét. Az Algyő villámrajtot vett, 13 perc elteltével már 1-7 állt a helyi eredményjelzőn, amiben óriási szerepe volt a már nem először bravúros formát mutató

Kiss Olivérnek

, aki ebben az etapban 93 százalékos teljesítménnyel védte a kapujára érkező lövéseket, többek között egy hetest is. A kiváló kezdés elég is volt

Dankó Ervin

legénységének, hogy magabiztosan, hat góllal nyerje az első felvonást. A fordulás után a hazaiak mindent elkövettek, hogy kiegyenlítsenek, de az algyőiek még azt is elbírták, hogy egyik legjobbjuk, Simon Bence a 41. minutumban begyűjtse harmadik kétpercesét. A diadalnak köszönhetően az FKSE öt ponttal előzi meg a második Nyíregyházát, illetve héttel a Fradit. Vadkertiék február 27-én, szombaton a Balassagyarmat ellen folytatják hazai környezetben. A mérkőzés 16 óra kezdődik.

Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 16. forduló:

FTC - Levendula Hotel FKSE Algyő 24-25 (10-16)

Elek Gyula Aréna, 250 néző. Vezette: Tomecskó-Hunyadi Tamás, Unyatinszki Tamás.

FKSE Algyő:

Kiss O. - Béleczki 4, Simon 6/1, Vadkerti 1, Gazsó 3, Valaczkai, Kardos 2.

Csere:

Kocsis 7/6, Molnár 2, Ambrus, Raffai, Tóth, Teimel.

Vezetőedző:

Dankó Ervin.

Kiállítás:

10 perc, ill. 12 perc.

Hétméteres:

5/3, ill. 7/7. Dankó Ervin:

"Olyan jó az edző, amilyen jó a csapata. Az én csapatom pedig nagyon jó! Igazi hősök! Talán csak a Pál utcai fiúkhoz, vagy a thermopülai csata háromszáz spártai harcosához hasonlíthatnám őket, de nem akarok túlzásokba esni. Mindenesetre megcselekedtük, mit megkövetelt a haza!"

A juniorok mérkőzésén:

FTC - Levendula Hotel FKSE Algyő 28-28 (19-14)

Az algyői gólszerzők:

Magyar 11/5, Pál Á. 7, Miksi 5, Kocsárdi 3, Almási és Varga D. 1-1.

Száguld az FKSE Algyő az NB I/B-ben - Vadkertiék ezúttal a Ferencvárost verték idegenben! KLIKK: http://szegedma.hu/?p=611746

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 22.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.