Közélet

Hencz Péter: Ferenc pápa üzenete a betegek világnapján

Hencz Péter: Ferenc pápa üzenete a betegek világnapján

2016. február 11., csütörtök
Hencz Péter: Ferenc pápa üzenete a betegek világnapján
Hencz_Peter

A betegek világnapja alkalmából Ferenc pápa üzenetét eleveníti fel portálunkhoz eljuttatott írásában Hencz Péter orvos.

Immáron hagyománnyá vált, hogy a pápák a betegek világnapján, február 11-én üzenetet intéznek a betegekhez és azok gyógyítóihoz, ápolóihoz. Így tette ezt idén is Ferenc pápa. „A betegek XXIV. világnapja lehetővé teszi számomra, hogy különösen közel kerüljek hozzátok, kedves embertársaim, valamint azokhoz is, akik ápolnak benneteket.” A betegség, különösen, ha súlyos, válságot okoz életünkben, és az első reakciónk sokszor a lázadás: miért pont velünk történt ez meg. Elkeseredünk, hogy mindennek vége, már semminek nincs értelme. Ezek a helyzetek Istenbe vetett hitünk próbái lehetnek. Megpróbáltatásainkban a szenvedő Krisztushoz leszünk hasonlóvá. „Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk Krisztus révén a vigasztalásból is.” (Szent Pál apostol) Evilági szenvedéseink majdan érdemszerzők lesznek. Szenvedéseinket felajánlhatjuk másokért és nemes célokért. Jézus életében számtalan beteget meggyógyított, így az orvosok, ápolók őhozzá lesznek hasonlóvá. „Milyen értékes és tetsző dolog Isten szemében az, ha másokat szolgálunk! Ez minden más dolognál hasonlatosabbá tesz minket Jézushoz, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem, hogy ő szolgáljon nekünk.” A szenvedőknek nyújtott segítség, együtt élve betegségükkel, vállunkra vesszük keresztjeiket, amint ezt egy anya teszi beteg fia ágyánál, vagy az idős szüleiket ápoló gyermekek, a nagymama, vagy nagypapa mellett álló unokák.

Hencz Péter

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.