Sport

Floorball: nem bírt az SZFE a három sorral érkező főnixekkel

Floorball: nem bírt az SZFE a három sorral érkező főnixekkel

2016. február 1., hétfő
Floorball: nem bírt az SZFE a három sorral érkező főnixekkel
floorball_mj73

Hétgólos vereséget szenvedett a Szegedi Floorball Egyesület a vendég Phoenix Fireball SE ellen az OB II 8. fordulójában.

A mérkőzést a vendégek létszámhiány miatt eredetileg halasztani szerették volna, ám végül mégis három sorral tudtak elutazni, szemben a hazaiak két sorával. A szegediek a tőlük megszokott taktikával, de a felállásban némi változtatással kezdték a találkozót.

Csordás

került középre centerként,

Feil

és

Papp Zoltán

védekezett, míg

Papp Tamás

csatárként szerepelt. Jól indult az első harmad, miután

Papdi

lekészítését Csordás továbbította a hálóba a 4. percben. (1-0) Sőt, a 13. minutumban már kettőre növekedett a differencia, amikor ismét Csordás volt eredményes, ezúttal Feil átadásából. (2-0) Az első negyedóra végén azonban

Voderviszt

előbb szépített, majd

Kovács

duplájával meg is fordította az állást a Phoenix. (2-3) Szünet után ismét a Vonderviszt, Kovács páros volt egy-egy alkalommal eredményes, mire a 27. percben Papp Bálint révén reagálni tudott az SZFE. (3-5) A 30. minutumban ismét Vonderviszt lőtt gólt, nem sokkal később pedig Marosi bombázott a kapuba Keszthelyi átadásából. (4-6) Bár a szegedi együttes a folytatásban mindent megtett a felzárkózásért, a létszámfölényben lévő vendégekkel nem tudtak mit kezdeni, így Kovács Balázs újabb duplája után már 4-8-as állást mutatott az eredményjelző. Az utolsó felvonásban két gólváltás után megmaradt a távolság a felek között (6-10), a végére viszont a Phoenixnél maradt több energia, így a fővárosiak magabiztos győzelmet arattak. (6-13)

Férfi floorball OB II, 8. forduló:

Szegedi FE - Phoenix Fireball SE 6-13 (2-3, 2-5, 2-5)

Szeged, Fodor József Szakközépiskola. Vezette: Schauer Balázs, Német Balázs.

A szegedi pontszerzők:

Bozsó (1+0), Csordás (2+0), Feil (0+1), Marosi (1+1), Keszthely (0+1), Papdi (1+1), Papp B. (1+0), Papp T. (0+1).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.