Bulvár

Egészséges a szegedi vadaspark kis jaguárja + FOTÓK

Egészséges a szegedi vadaspark kis jaguárja + FOTÓK

2016. február 25., csütörtök
Egészséges a szegedi vadaspark kis jaguárja + FOTÓK
jaguar_vadaspark06_gs

Harmadik egészségügyi vizsgálatán esett át a december 26-án született kis jaguár. A park állatorvosa mindent rendben talált: fogai és karmai egészségesek, s nem is fél használni.

Szőke Istvántól

, a Vadaspark állatorvosától megtudtuk, a kis jövevény korábban már megkapta az azonosító mikrochipjét, sőt, két oltáson is túl van. Csütörtökön, kamerák kereszttüzében került sor a harmadik rutinvizsgálatra, ekkor mérték le újra a kicsi súlyát, meghallgatták a szívverését, s megnézték az ivarát. A vizsgálat alatt a jaguárpapa fel-alá járkált a kifutóban, próbálta végig szemmel tartani kicsinyét. Mivel a pici alig több mint 10 hetes és 4 kg, még az anyja gondoskodására szorul. Az állatorvos elmondta, a teljes családot csak később eresztik össze, várhatóan a látogatók tavasszal láthatják őket együtt. A jaguár két-három év alatt éri végső méretét, de az állatorvosi csapat már most is azon gondolkodik, hogyan oldják meg a 10 nap múlva esedékes utolsó oltást. Ugyanis amennyire kicsi, annyira mérges a kis apróság: az állatorvos kesztyűjén mutatta meg a sajtónak, hogy vele nem lehet packázni. Nem ez az első alkalom, hogy jaguár született a Szegedi Vadasparkban, 2010 és 2012 között négy kölyköt nevelt fel Kiara, a németországi Halléból érkezett anya. Valamennyi kölyök alapszíne fekete volt, vagyis apjuk, a Nyíregyházi Állatkertből érkezett Negró színét örökölték (a fekete jaguárok is ugyanolyan pöttyösek, mint a sárga alapszínűek). Ők ma már más európai állatkertben élnek - adta hírül szerdán a vadaspark.

Jaguár februárban. Sok-sok cuki fotó az első nyilvános bemutatkozásról.http://szegedma.hu/?p=612461

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 25.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.