Közélet

Az agrártárca tárgyalásokat kezdett a halászokkal

Az agrártárca tárgyalásokat kezdett a halászokkal

2016. február 18., csütörtök
Az agrártárca tárgyalásokat kezdett a halászokkal

Egyeztetést folytatott a magyarországi természetes vízi halász szervezetek képviselőivel Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten - tájékoztatta a tárca az MTI-t.

Az FM közleményében felidézte, a halászok azért fordultak a szaktárcához, mert a halgazdálkodási és halvédelmi törvény tavalyi módosítása betiltotta a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken idén január 1-jétől. A megbeszélésen áttekintették az új törvényből eredő helyzetet, valamint több javaslatot felvetettek a természetes vízi halászok problémáinak kezelésére. Megállapodtak abban, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség vezetőit is bevonják a tárgyalásokba - közölte a tárca. Az FM tájékoztatása szerint Nagy István jelezte, hogy a tárca várja a halászok javaslatait. Hangsúlyozta, hogy a halászok halgazdálkodási ágazaton belüli továbbfoglalkoztatása jelenthet megoldást. A közlemény szerint az államtitkár kifejtette: az FM kiemelten fontosnak tartja a halászok megélhetését, ügyüket minden rendelkezésére álló eszközzel támogatni kívánja. A felek megállapodtak abban, hogy a tárgyalásokat folytatni fogják, ezért a péntekre meghirdetett demonstráció elmarad - közölte a szaktárca.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.