Közélet

A szegedi Jobbik szerint szervezet segíti a migránsok pénzhez jutását

A szegedi Jobbik szerint szervezet segíti a migránsok pénzhez jutását

2016. február 24., szerda
A szegedi Jobbik szerint szervezet segíti a migránsok pénzhez jutását
migransok_toth_p03

A BÁH a legnagyobb beszállítója az embercsempésznek? címmel tartott sajtótájékoztatót szerdán a szegedi Jobbik elnöke. Tóth Péter úgy véli, több helyen is gócpontok alakultak a városban, ahol a migránsok találkozhatnak az embercsempészekkel, és pénzt tudnak felvenni.

A melléket fotókat

Tóth Pétertől

, a Jobbik szegedi elnöke küldte el nekünk, aki hétfőn kapta lencsevégre, amit a Rókusi körúti bevásárlóközpont parkolójában álló kisbusz - vélhetően - migránsokat tesz le. A képen nehezen kivehető, de az önkormányzati képviselő szerint az autó hátsó ablakában a BÁH felirat olvasható, ez alapján úgy sejti, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) szervezetten szállítja a nagyfai nyitott menekülttáborból Szegedre a migránsokat - mondta a sajtótájékoztatón. Megfigyelésire alapozza azt is, hogy a Rókusi körút az egyik gócpont, ahol a menekültek találkoznak az embercsempészekkel, illetve a beváráslóközpontban található egyik pénzintézetből vesznek fel komolyabb összegeket utazásuk fedezésére. "Az egész folyamat azt mutatja, hogy valamilyen szervezett dologról van szó, hiszen a bank esetében megfigyeltük, hogy többek között Olaszországból utaltak pénzt a menekülteknek. Az a mese, hogy ők a háborús övezetben eladták a házukat, teljes mértékben megbukott. A háttérben egy jól szervezett folyamatot sejtünk, de hogy milyen szervezet látja el ezt a feladatot, egyelőre nem tudjuk. Engem mint magyar állampolgárt kifejezetten érdekel, ki és miért teszi ezt." Bár az Árkádról nem érkezett fotó szerkesztőségünkbe, Tóth Péter szerint a belvárosi bevásárlóközpont az embercsempészek és a migránsok legújabb találkozóhelye, hiszen a pénzintézet itt is működtet egy bankfiókot. Mint arról hírportálunk már korábban beszámolt, a Jobbik egy önálló határőrség felállítását kezdeményezné azokon a határszakaszokon, melyek a migránsok útvonalába esnek, illetve népszavazást írna ki arról, legyen-e Magyarországon befogadási kvóta, mert "a kommunikáció önmagában nem állítja meg a migrációt". A déli határszakaszon múlt hétvégén több mint félezer határsértőt fogtak el, Tóth szerint a magyar rendőrök és határőrök egyre nehezebben birkóznak meg a migrációs nyomással, ami a tavasz beköszöntével tovább fog erősödni.

Tóth Péter úgy véli, több helyen is gócpontok alakultak a városban, ahol a migránsok találkozhatnak az embercsempészekkel.http://szegedma.hu/?p=612220

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. február 24.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.