Közélet

A hétvégén újabb 87 illegális bevándorló bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség

A hétvégén újabb 87 illegális bevándorló bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség

2016. február 16., kedd
A hétvégén újabb 87 illegális bevándorló bíróság elé állítását kezdeményezte az ügyészség

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség péntek óta 87 illegális bevándorló bűnösségének gyorsított eljárás keretében történő elbírálását indítványozta határzár tiltott átlépésének bűntette miatt.

A vádiratok szerint az elkövetők közül harminchárman a más által korábban már megrongált kerítésen kialakított résen keresztül léptek be illegálisan Szerbia irányából Magyarország területére, míg a további ötvennégy személy maga mászott át a kerítés alatt, valamint felett. Az elkövetők közül huszonhárman marokkói, tizenöten pakisztáni, tizenketten koszovói, tizenegyen szír, tízen nepáli, nyolcan algériai, öten szomáliai, míg egy-egy személy iráni, albán, illetve egyiptomi állampolgárnak vallotta magát. A vádlottak közül tizenhárman Ásotthalomnál, négyen Kelebiánál, hárman – hárman Röszkénél, illetve Mórahalomnál, míg a többiek, összesen hatvannégy személy, a szerb - magyar határszakaszon, ismeretlen helyen léptek be az államhatár rendje védelmét biztosító létesítmény által védett területre. A vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerték, nyolcvanhat elkövető őrizetben, míg egy elkövető szabadlábon várta a bíróság határozatának meghozatalát. A vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a migrációs válsághelyzet kihirdetése óta mintegy 1250 elkövetővel szemben határzár tiltott átlépésének bűntette miatt, míg 2 személy esetében határzár megrongálásának bűntette miatt nyújtott be gyorsított eljárás lefolytatására irányuló indítványt a Szegedi Járásbíróság előtt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.