Közélet

Tárki: továbbra is kihívó nélkül vezet a Fidesz

Tárki: továbbra is kihívó nélkül vezet a Fidesz

2016. január 27., szerda
Tárki: továbbra is kihívó nélkül vezet a Fidesz
OGY2014 - Elkezdõdött a szavazás - Budapest

Őrzi, illetve kismértékben még növelte is előnyét a Fidesz-KDNP az elmúlt negyedévben, miközben bal- és jobboldali ellenzéke együtt sem vonz annyi szavazót, mint a kormánypártok – derül ki a Társadalomkutatási Intézet Zrt. legfrissebb, októberi pártpreferencia-kutatásából.

Az elmúlt három hónapban a parlamenti pártok támogatottságában alig látható változás, egyedül a kormánypártok enyhe erősödése emelhető ki, így a Fidesz-KDNP vezető helyét továbbra sem veszélyezteti egyetlen ellenzéki párt sem. Az ellenzéken belül a két erősebb párt, az összességében második helyezett Jobbik tábora közel kétszerese a harmadik helyezett MSZP-ének, a baloldali pártokat (MSZP, DK, Együtt és PM) egy tömbként kezelve, azaz táborukat összesítve pedig az rajzolódik ki, hogy

a baloldali és szélsőjobb ellenzék lényegében azonos méretű szavazótáborral rendelkezik 2016 januárjában.

A fentiek mögött a pártok támogatottsága október és január között alig mutat lényegi változást:

a teljes népességen belül a kormánypártok 28%-ot követően 31%-os támogatottságot értek el,

míg a többi párt esetében változatlanok az eredmények. A Jobbik 13% után 12%-ot, az MSZP mindkét hónapban 7%-ot, a Demokratikus Koalíció 3%-ot, a Párbeszéd Magyarországért 1%-ot ért el, az Együtt az októberi 1%-ot követően januárban 2%-on áll, az LMP pedig nem mozdult el a 2%-os eredménytől. A teljes népességen belül a bizonytalanok és nem válaszolók aránya januárra 42%-ra csökkent az októberi 45% után.

partok_tamogatottsaga_tarki

Forrás: Tárki

A pártválasztók körében a Fidesz-KDNP az őszi 51% után szintén kis mértékben, 54%-ra növelte szavazótáborát, míg a Jobbiké 23% után 20%-ra, az MSZP-é pedig 14%-ról 12%-ra csökkent. A többi párt támogatottsága lényegében változatlan: a Demokratikus Koalíció 6%-os és a Párbeszéd Magyarországért 1%-os támogatása megmaradt, az Együtt pedig az októberi 1% után januárban 3%-on áll, és az LMP eredménye sem változott, 4%-on maradt. A személyes kérdezésen alapuló adatfelvétel 2016. január 15. és 20. között zajlott 1001 fős országos véletlen mintán, ami reprezentálja az ország felnőtt lakosságát.

A Tárki legújabb felmérése szerint továbbra is a Fidesz-KDNP frakció élvezi a legnagyobb támogatottságot, sőt, az ellenzék kis mértékben még le is maradt. KLIKK: http://szegedma.hu/?p=604325

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 27.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.