Közélet

Szegeden csúcsra járnak a bölcsődék, egyelőre nem lesz bővítés

Szegeden csúcsra járnak a bölcsődék, egyelőre nem lesz bővítés

2016. január 31., vasárnap
Szegeden csúcsra járnak a bölcsődék, egyelőre nem lesz bővítés
bolcsode_zsombo04_gs

Miközben az önkormányzat öt óvodára tesz lakatot, kiderült: Szegeden is szükség lenne új bölcsődékre, főleg a belvárosban. A meglévő intézmények bővítése már nem megoldás, új épület kellene Alsóvároson.

Mintegy 100 milliárd forintból hatvanezer új bölcsődei férőhely jöhet létre 2018-ig Magyarországon - jelentette be

Novák Katalin

, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára január 22-én. A fejlesztést többek között azzal indokolta, hogy január elseje óta a gyed extra bővítésének köszönhetően a gyerekeket már hat hónapos korukban fogadják a bölcsődékben úgy, hogy közben a család sem esik el a támogatástól. Nőtt tehát az igény a férőhelyek bővítésére. Szegeden is ugyanez a helyzet, miközben mindezzel éles ellentétben az önkormányzat hamarosan öt óvodára tesz lakatot... "Úgy tudom, Szegedre egyelőre nem terveznek új bölcsődét építeni. A belvárosban lenne szükség bölcsődeépítésre, hiszen a Vitéz utcai, a Dobó utcai és a Petőfi Sándor sugárúti bölcsődékben a legnagyobb a túljelentkezés, illetve Újszegeden is több jelentkező szokott lenni, mint amennyi férőhelyünk van" - tudtuk meg

Király Sándornétól

, a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat Bölcsődéi igazgatójától. Nem egyszerűen férőhelybővítésre lenne szüksége az önkormányzat fenntartásában működő 15 bölcsődében, Királyné szerint az intézményekben ugyanis már nem lehet tovább növelni a közel 1000 gyermek befogadására alkalmas létszámot úgy, hogy az ellátás továbbra is ideális maradjon. 2016. augusztus 31-ig összesen 1033 gyermeket írattak be. Ez nem azt jelenti, hogy akár egy gyermek is bölcsődei ellátás nélkül maradna - hangsúlyozta az igazgató, csupán arról van szó, hogy azokat a gyerekeket, akik már nem férnek be a megtelt intézményekbe, egy a lakóhelyhez is közeli bölcsődébe helyezik el. A belvárosiakat azért választják sokan, mert legtöbbeknek az esik útba a munkahelyükhöz. Az egyik legfontosabb szempont ez a szülőknél, amikor intézményt választanak.

Komoly túljelentkezés van, szükség lenne új bölcsődékre Szegeden - mit tesz a város? KLIKK: http://szegedma.hu/?p=603836

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 30.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.