Közélet

Novák: 1,2 milliárd forintra lehet pályázni az Erasmus+ programban

Novák: 1,2 milliárd forintra lehet pályázni az Erasmus+ programban

2016. január 26., kedd
Novák: 1,2 milliárd forintra lehet pályázni az Erasmus+ programban

Több mint 4 millió euróra, azaz 1,2 milliárd forintra lehet pályázni idén Magyarországon az Erasmus+ program ifjúsági szegmensében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón.

Novák Katalin

fontosnak nevezte, hogy a fiatalok világot lássanak és külföldi tapasztalatot szerezzenek, mert így nőnek a lehetőségeik a munkaerőpiacon. Az államtitkár ugyanebből az okból hívta fel a figyelmet az Európai Önkéntes Szolgálatra (EVS), amely idén húszéves. Novák Katalin jelentkezésre biztatta a fiatalokat, és megjegyezte, hogy mind az Erasmus+, mind az EVS "nyitott", vagyis sem a diploma, sem a nyelvvizsga nem feltétele annak, hogy valaki pályázzon. Az EVS-ről szólva az államtitkár elmondta, hogy a fiatalok egyre többen végeznek önkéntes, ellenszolgáltatás nélküli munkát. A program keretében akár egy évet is külföldön tölthetnek, bekapcsolódva valamilyen közhasznú tevékenységbe, amely gyermekek táboroztatásától kezdve idősek gondozásáig sok minden lehet. A nyertes pályázónak fizetik az utazását, a szállását, és még egy kis zsebpénzt is kap - tette hozzá. Novák Katalin közölte, hogy elindították az onkentes.gov.hu internetes portált, amely "összeköti a keresletet a kínálattal", mivel azon mind a leendő önkéntesek, mind az önkéntes munkát szervezők jelentkezhetnek.

Schanda Tamás

, az Emmi ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy évente háromszor lehet pályázni az Erasmus+ programban, és az idei első határidő egy hét múlva, február 2-án jár le. A másik két időpont április 26. és október 4. lesz - fűzte hozzá. Elmondta, hogy a pályázatokat elektronikus úton kell beadni, és két hónapon belül dől el, hogy valaki nyert-e. Az Erasmus+ programban a 13-30 évesek, az EVS-en pedig a 17-30 évesek vehetnek részt. Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a projektek mintegy nyolcvan százalékig előfinanszírozottak, így azok is jelentkezni tudnak, akiknek korlátozottabbak az anyagi lehetőségeik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.