Közélet

Négyszer riasztották a tűzoltókat az elmúlt hétvégén

Négyszer riasztották a tűzoltókat az elmúlt hétvégén

2016. január 11., hétfő
Négyszer riasztották a tűzoltókat az elmúlt hétvégén
mav_informacios_tabla_vonatkeses_gs

Mindszenten, Csongrádon és Szegeden avatkoztak be a megye egységei - írja a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye.

A mentőszolgálatnak nyújtott segítséget a hódmezővásárhelyi egység pénteken reggel. Egy idős, mindszenti asszony lakásába nem tudott bejutni az egészségügyi személyzet. A tűzoltók rövid idő alatt a helyszínre értek, majd kéziszerszámokkal feszítették fel a harmadik emeleti lakás bejárati ajtaját. Megcsúszott és árokba borult egy személyautó pénteken késő este a 451-es úton, Csongrád közelében. A műszaki mentést a csongrádi hivatásos egységek végezték el, áramtalanították a járművet, majd drótkötéllel vontatták ki az árokból. A sofőr nem sérült meg a balesetben. Szombaton nem érkezett bejelentés a szegedi főügyeletre. Egy hajléktalan kunyhója gyulladt ki vasárnap délután Szegeden, a Szabadkai út mellett. A szegedi egység a felderítést követően egy vízsugárral oltotta el a lángokat, amelyek a tíz négyzetméteres építmény környezetére is átterjedtek. A tűzben senki sem sérült meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.