Sport

Labdarúgás: sérülések tizedelik a felkészülés közepén a Szeged-Grosicsot

Labdarúgás: sérülések tizedelik a felkészülés közepén a Szeged-Grosicsot

2016. január 30., szombat
Labdarúgás: sérülések tizedelik a felkészülés közepén a Szeged-Grosicsot
szeged_2011_felkeszules19_gs_klausz

Hazaérkezett a tíznapos törökországi edzőtáborból a Szeged 2011-Grosics Akadémia: Germán Tamásék három beleki edzőmérkőzést követően a héten már Gyulán készülnek tovább a bajnoki rajtra, a tapasztalatokról Klausz László vezetőedzőt kérdeztük.

Január 17. és 27. között tíz napot tölthetett el a törökországi Belekben az NB II-ben negyedik helyen álló Szeged 2011-Grosics Akadémia. A csapat ez alatt három meccset játszott, és bár mind a kazah

FK Irtish Pavlodartól

, a

RedBull Salzburg U23-as

együttesétől és a német másodosztályú

Fortuna Düsseldorftól

is kikapott, mégsem volt elégedetlen Klausz László. „Köszönjük a vezetőségnek, hogy ezt a lehetőséget biztosította számunkra, mert tényleg rendkívül jó feltételek voltak, akár a szálloda, akár a pálya tekintetében. Rendkívül sok csapat volt kint, akiket láthattuk játszani, e mellett játszottunk három edzőmeccset, amiknek igaz, hogy eredménye nem volt kecsegtető, de ellenfeleinknek egy hét múlva kezdődik a bajnokság, nekünk pedig kicsit el van tolva a kezdés. Nem a mentegetőzés végett mondom ezt, de nagy tapasztalatokat szereztünk ezen csapatok ellen, hiszen látjuk, hogy mik azok a problémák és hibák a csapatban és egyénenként is, vagy a tehetséges fiatalok miben vannak még hátrányban” - összegezte a külföldi edzőtábort csapata szempontjából Klausz László, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője. A három mérkőzés alatt több fiatalnak is lehetőséget biztosított a Szeged-Grosics mestere, és több alkalommal a felálláson is változtatott a beleki meccseken. Ahogy erre a tréner kitért, látni akarta a fiatalokat és az új játékosokat is, hogy miképp teljesítenek különböző posztokon, ezért keverte így a csapatot, így a sok változtatáshoz képest nagyon meg volt elégedve a Törökországban mutatottakkal a mester. A csapathoz

két új játékos érkezett

az edzőtábor kezdete előtt: az egyaránt magyar állampolgársággal is bíró középpályás, Andrei Coroian, valamint a Váctól leigazolt szélső, Samuel Obot, akik mindhárom mérkőzésen szerepet is kaptak. „Nagy reményeket fűzök hozzájuk, direkt posztra igazoltunk. Geiger kiesett, ő helyére érkezett a szélére Obot, aki rendkívül gyors játékos, jól is cselez, biztos, hogy illeszkedni fog ebbe a csapatba. Coroian olyan kvalitású futballista, aki már az NB I-ben is megmutatta technikai tudását, a támadójátékhoz ő is biztosan hozzá fog tudni tenni” - jellemezte két új játékosát Klausz László. Három hete van még a téli felkészülésből a Szeged-Grosicsnak, hiszen február 20-án kezdődik a másodosztály tavaszi idénye, az első fordulóban a bajnoki cím favoritjához, a listavezető Gyirmóthoz látogat majd a csapat. „Maximálisan sikerült az eddigi tervünk, viszont van négy sérültünk. A korábban megoperált Mészáros Márk mellett az utolsó edzéseken Germán Tamásnak kiment a bokája, Vladimir Veselinovnak ínhüvelygyulladása van, míg Czirok Józsefet sérvvel műtötték, ők kiestek egyelőre. Azért is sajnálom ezt, mert közülük ketten elvégezték a kemény felkészülést, remélem, hogy nem kell hosszú ideig nélkülöznünk őket. Jó körülmények között maximálisan végre tudtuk hajtani azt, amit eddig elterveztünk, így elégedett vagyok a felkészülés eddigi részével” - nyilatkozta portálunknak a felkészülés eddigi részéről Klausz László. A Szeged 2011-Grosics Akadémia szombaton az NB III-as Gyulával játszik felkészülési mérkőzést, a bajnoki rajtig még egyszer megmérkőzik a telekszomszéddal a gárda, illetve az UTA Arad elleni kettős mérkőzés vár még az NB II tavaszi nyitányáig Szántai Leventéékre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.