Sport

Kosárlabda: nem tudta felvenni a lépést a Szedeák a fehérvári évnyitón

Kosárlabda: nem tudta felvenni a lépést a Szedeák a fehérvári évnyitón

2016. január 9., szombat
Kosárlabda: nem tudta felvenni a lépést a Szedeák a fehérvári évnyitón
alba_szedeak_kosarsport

Tetemes különbségű, 107-74-es vereséggel kezdte a Naturtex-SZTE-Szedeák az Alba Fehérvár vendégeként a 2016-os évet.

A meccs

Anthony Myles

két hárompontosával indult, egyszersmind megadva az alaphangulatát az elkövetkező mintegy másfél órának. (6-2) Az 5. percben aztán

Chip Armelin

, majd

Molnár András

is távolról talált be, amivel még döntetlen volt az állás - sajnos a találkozón ekkor utoljára. (10-10)

Kenny Chery

rövid időn belül három trojkát is elsüllyesztett, amit

Supola Zoltán

fejelt meg egy újabbal, így a 7. minutumban már tízre hízott a különbség. (24-14) A negyed végére még

Luka Markovic

is bemutatott egy hármast, és bár erre

Andrija Ciric

még tudott válaszolni két büntetővel, az exszegedi

Csorvási Milán

révén így is 33-17-re húzott el az Alba. A játék képe érdemben nem változott a második játékrészre sem. A 14. percben például Myles már a nyolcadik hazai triplát dobta be, miközben a vendégek még csak kettőnél jártak. (42-25) A fehérváriaknál több jó teljesítmény is akadt, míg a Lazic-legénységet igazán senki sem tudta a hátára venni, így a vendéglátók 22 pontos előnnyel vonulhattak a szünetre. Fordulás után a Szedeák valamelyest feljavult támadásban, de a negyed megnyeréséhez ez sem bizonyult elegendőnek, ami révén az utolsó felvonás már-már formalitássá vált. Sőt, végül igazi örömjátékká hazai részről,

Ryan Pearson

például a 35. percben két zsákolást is bemutatott gyors egymásutánban. (97-68) A szegediek a végére teljesen elvesztették a ritmust, ráadásul

Juhos Levente

és

Jozo Brkic

egyaránt kipontozódott. Összességében elmondható, az Alba sikerét egy percig sem fenyegette veszély ezen a napon.

Ami a statisztikát illeti

A számok természetesen a lényegesebb összevetésekben a fehérváriak mellett szólnak. A hármasok tekintetében 23 kísérletből 14-et szórtak be Cheryék, míg a Szedeáknál ugyanez 22/5-re jött ki. A lepattanókat 37-22-re nyerte az Alba, a gólpasszokat 23-13-ra, a kiharcolt faultokat pedig 24-17-re. Az összesített sikeres dobásarány 62,1% a 43,3%-kal szemben.

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, 13. forduló

TLI-Alba Fehérvár - Naturtex-SZTE-Szedeák 107-74 (33-17, 25-19, 26-24, 23-14)

Székesfehérvár, Vodafone sportcentrum. Vezette: Szabó Gergő, Boros Tamás, Kulcsár Tibor (Páli Kálmán)

Alba Fehérvár:

CHERY 22/12, Supola 6/6, Myles 13/9, SPURLOCK 20/12, Lóránt 11.

Csere:

Marovic 9/3, PEARSON 15, Simon 2, Csorvási 7, Filipovics 2.

Vezetőedző:

Branislav Dzunic.

Szedeák:

Jereminov 5, Molnár 14/3, Armelin 13/6, Ciric 15/3, Brkic 13.

Csere:

Moravcsik, Juhos 9, Kiss 3/3, Révész 2, Meleg.

Vezetőedző:

Nikola Lazic.

Kipontozódott:

Juhos (35'), Brkic (40'). Branislav Dzunic:

"Az első perctől keményen játszottunk, abban a ritmusban tartottuk a meccset, ami nekünk megfelelő volt. Kintről is nagyon jól dobtunk az első félidőben, ezért is tudtunk gyorsan nagyobb különbséggel elhúzni. Örülök, hogy minden játékosom jól teljesített, ugyan nem ez a reális különbség a két csapat között, de ma szinte minden sikerült."

Nikola Lazic:

"Nem nagyon lehet mit mondani ilyen különbség után, egyértelműen jobb volt az Alba, mindenben. Fantasztikusan dobtak az első félidőben, mi pedig nem játszottunk elég keményen. Lehet, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között, de ma megmutatta nekünk az Alba Fehérvár, milyen a modern, fizikális kosárlabda."

Online közvetítésünk

VÉGE

IV. negyed 107-74 (33-17, 25-19, 26-24, 23-14)

40' Brkic két sikeres büntetővel kozmetikáz, 107-72. Meleg Károly érkezik még a Szedeákba a hátralévő időre, a kipontozódott Brkicet váltva. Markovic büntetőzhet, de mindkét lehetősége kimarad. Révész lepattanó utáni kosara zárja a mérkőzést, 107-74 a végeredmény. 39' Szintén hármassal próbálkozik Lóránt, és bár ő még téveszt, a lepattanót begyűjtő Spurlock közelről már nem. 104-70. Chery hárompontosa is beakad, 107-70. Nagyon szeretnének már túl lenni ezen a meccsen a szegediek. 38' Spurlock trojkájával jut száz fölé az Alba, 102-70. 37' Eladott labda a szegedieknél, Pearson indítja belőle a végül zsákoló Filipovicsot, 99-70. A cseréknél pályára lép Révész Ádám is a Szedeákban. 36' Ciric is triplával kísérletezik, de nem jár sikerrel. A szerb légiós ugyanakkor nem hagyja annyiban a dolgot, visszaszerzi a labdát Cherytől, hogy aztán közelről javítsa a hibáját. 97-70! 35' Már 25-re hízik a differencia Pearson kosarával, amire Juhos nem tud válaszolni közeli próbálkozásával. 93-68. Sőt, Pearson most labdát szerez Juhostól, és még zsákolni is tud. 95-68. Igazi örömjátékot láthat a fehérvári publikum kedvenceitől. Hihetetlen... Pearson ezúttal Moravcsikot szereli, és megint zsákol egyet. 97-68. Nikola Lazic időt kér. Simon pontatlan hármasa után Armelin gyűjti be a lepattanót. 33' Pearson tolja még két lépéssel közelebb csapata szekerét a száz felé, 91-68. Ciric is begyűjti a negyeidk faultját. Lazic edző újfent időt kér. 32' Juhos már a negyedik faultját követi el, ezúttal Simon az áldozat, aki közben egy duplát is bedob, 89-68. Jereminov is hasonlóan közel áll a kipontozódáshoz. 31' Armelin labdát szerez Csorvásitól, aztán meg sem áll a palánkig, 84-62. KISS ZSOLT! A csapatkapitány villan a tőle megszokott hárompontossal, 84-65! Supola is távolról talál be, 87-65. Juhos eredményes centerben, és még faultot is kiharcol Simonnak. A szegedi a büntetőjét is bedobja, 87-68!

III. negyed 84-60 (33-17, 25-19, 26-24)

30' Jereminov állhat oda büntetőzni Pearson faultja okán, de az irányító csak az egyik próbálkozásából eredményes, 83-60. Pearson is állított helyzetből célozhat: az első kísérlete kimarad, de a második már bent. 84-60-as, rendkívül kényelmes előnyről várhatja az utolsó felvonást az Alba. 29' Megpróbál egy hármast Ciric, de nem jár sikerrel, majd Pearson zsákol egyet, 83-59. 28' Ciric már az ötödik faultját harcolja ki a meccsen, a büntetőit pedig értékesíti, 77-57! Csorvási Milán bizonyul határozottnak a palánk alatt, 79-57. Jereminov büntetőkkel kozmetikáz az eredményen, 79-59. Simon a negyedik asszisztját osztja ki, ismét Csorvási a pontszerző, 81-59. 27' Ciric nem talál célt távolról, eddig 17/4 a Szedeák vonatkozó mutatója. Az Albáé 18/11. Supola passzát Pearson használja ki, 75-53. Simon faultja után Brkic büntetőzhet: egy bent, aztán még egy, 75-55! Simon remek érzékkel hozza helyzetbe Lórántot, 77-55. 26' Jól tör be Spurlock, a labda is utat talál a gyűrűbe, 73-49. Lazic edző időt kér. Armelin jut dobáshoz, nem is hibázik, 73-51. Molnár aztán labdát szerez, Brkicen át Cirichez kerül a labda, ő pedig kosarat szerez. 73-53. 25' Spurlock átadásából Chery eredményes, Molnár hárompontosa pedig nem talál célt. 71-49. 24' Myles közeli kosarára Armelin válaszol egy trojkával, 67-49! Chery állítja vissza a 20 pontos különbséget, 69-49. 23' Ciric passzából Molnár eredményes, és még egy faultot is összehoz Lórántnak. A büntető bent, 62-43! Spurlock az ötödik kísérletéből a harmadik tripláját mutatja be a mai napon, 65-43. ANDRIJA CIRIC! Na, végre! Ő is beszór egy hármast, 65-46! Közben Jereminov már az ötödik gólpasszánál jár. 22' Spurlock jól veszi észre Lórántot a passzal, a társnak már csak be kell dobnia a ziccert, 61-36. Brkic ezúttal jól küzd az ellenfél palánkja alatt, 61-38. Spurlock hármasa nem megy be, de Markovicé a lepattanó, Brkic pedig faultolja. A fehérvári az első büntetőjét süllyeszti el, 62-38. Jereminov labdaszerzése után Molnár mehet egyedül kosárig, 62-40. 21' Lóránt szerez labdát Brkictől, majd Armelin faultolja Markovicot, aki a második büntetőjét be is dobja, 59-36.

II. negyed 58-36 (33-17, 25-19)

20' Jereminov hármasa ugyan kimarad, Brkic viszont visszaszerzi a labdát, hogy aztán közelről már ne vétse el a ziccert, 58-36. Supola hibás triplakísérlete zárja a negyedet, amely után tetemes előny tudatában mehet az öltözőbe a fehérvári alakulat. 19' Spurlock kimaradt dobása után Lóránt eredményes a lepattanóból, 56-34. Supola labdát szerez, Chery indul a passzból, 58-34. 18' Jereminov ezúttal faultol, Chery pedig válaszul elsüllyeszt két büntetőt, 54-33. Brkic is kiharcol egy faultot, azonban csak az első büntetője sikeres, 54-34. 17' Labdát veszít a Szedeák, Lóránt indításából pedig Spurlock mehet zsákolásig, 49-31. Kiss néz meg ismét egy hármast, de nem jó az irányzék, Spurlock viszont nagyon pörög ezekben a percekben, az ő triplájával már 52-31-re mennek a hazaiak. Nikola Lazic is időt kér, miután zsinórban 8 pontot szerzett az Alba. Jereminov szépít, 52-33! 16' Kiss második triplakísérlete sem vezet eredményre, majd Spurlock blokkolja Juhost. Sőt, Spurlock most már egy trojkával jelentkezik, 47-31. 15' Jereminov kezd belejönni az asszisztokba, tőle ez várható is: ezúttal Molnárt szolgálja ki mesterien, 44-31! Branislav Dzunic időt kér. A hármasok tekintetében eddig 12/8-as mutatóval rendelkezik az Alba, 9/2-vel a Szedeák. 14' Myles kosarát Juhos egalizálja egy középtávolival, 39-25. Ugyanakkor Myles elereszt egy jó triplát is, 42-25. Pearson odacsap Ciricnek, ez így büntető: egy bent, meg a második is, 42-27! Simon passzából Lóránt eredményes, de hamar jön a válasz Juhostól, 44-29. 13' Juhos faultja után Markovic dob be két büntetőt, 37-21. Jereminov kiosztja az első gólpasszát a mai meccsen, Juhos a kedvezményezettje, 37-23! Armelin labdaszerzéséből Jereminov most egy hármast is megkísérel, sajnos nem jön össze neki. 12' Kiss Zsolt néz meg egy hármast, nem megy be azonban a próbálkozás. Myles is téveszt a vonalon kívülről, majd Ciric hibázik egy agilis betörés végén. Juhos ugyanakkor begyűjti a lepattanót, és bár ő még kihagyja a lehetőséget, Ciric másodjára már nem téveszt, 35-21. 11' Ez igen! Armelin elcseni a labdát Mylestól, majd meg sem áll zsákolásig, 33-19! Zsákolás sajnos van a túloldalon is, Markovic az elkövetője Myles remek asszisztjából. 35-19.

I. negyed 33-17

10' Spurlock átadásából Markovic szór egy trojkát, 30-15. Az exszegedi center, Csorvási Milán faultja nyomán Ciric szerezheti meg első pontját büntetőből: meg is teszi duplán ráadásul, 30-17! Időt kérnek a hazaiak. Spurlockra jön ki a figura, ő viszont pontatlanul céloz távolról, Csorvási viszont a lepattanóból betalál, és még egy büntetőt is kiharcol. Az is bent, 33-17. 9' Juhos eladja a labdát, aztán még szabálytalankodik is Lóránttal szemben. A fehérvári az első büntetőjét kihagyja, a másodikat már nem, 27-15. 8' Ezúttal nem talál célt Molnár András távoli kísérlete, Pearson viszont közelről eredményes, 26-14. Pearson aztán a túloldalon Armelint faultolja, aki a két büntetőjéből egyet pontra is vált, 26-15. 7' Molnár már a hetedik pontját is megszerzi, 18-14. Chery... Megint betalál egy triplával, 21-14. Supola is távolról eredményes, mi megy itt?! 24-14. Lazic mester időt kér. Az Albánál eddig 7 kísérletből 6 hármas ment be. 6' Nagyon mennek a hármasok, most Chery mutat be egyet, 13-10. Mi több, Chery rövid időn belül a második trojkáját süllyeszti el, 16-10. Molnár tör be ügyesen, 16-12. Brkic faultja nyomán Lóránt büntetőzhet: egy bent, meg még egy, ezzel 18-12. 5' Armelin! Ez az! Az amerikai légiós triplájával 10-7 az állás! Sőt! Molnár is bevág egyet távolról! 10-10! 4' Chery dob már a vonalon belülről, viszont sikeresen, 10-4. 3' Armelin szépen tör be, sajnos a dobása már nem olyan jó. 2' Armelin is megnéz egy trojkát, de nem jár sikerrel, Myles viszont nagyon belejött, neki bemegy a második is, 6-2. Brkic közelijét Spurlock egy középtávolival egalizálja, 8-4. 1' Myles hárompontosa az első kosár a meccsen, 3-0. Brkic azonnal válaszol a túloldalon, 3-2!

A mérkőzés 19 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Nem vár könnyű idénykezdet a Szedeákra: Kiss Zsolték Fehérváron nyitják az új esztendőt.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=600303

Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. január 8.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.