Közélet

Haág Zalán: A szegediek problémáit karoltuk fel, és felléptünk a baloldal megszorító politikája ellen

Haág Zalán: A szegediek problémáit karoltuk fel, és felléptünk a baloldal megszorító politikája ellen

2016. január 4., hétfő
Haág Zalán: A szegediek problémáit karoltuk fel, és felléptünk a baloldal megszorító politikája ellen
kdnp_migracio01_gs

Drasztikus megszorító politikába kezdett a tavalyi választási győzelme után a szegedi baloldal, mely csak a szavak szintjén nyújtja ki kezét az ellenzék és a helybéliek felé – értékelte a 2015-ös esztendőt Haág Zalán. A KDNP szegedi elnöke, frakcióvezetője kiemelte, ők a lakosság problémáival foglalkoztak, felléptek többek között a brutális áremelések ellen, s egyben kiálltak a kormány országvédő politikája mellett.

- Hogyan értékeli a városvezetés 2015-ös működését?

- 2015-ben mi, kereszténydemokraták pont azt kaptuk a szegedi városvezetéstől, amit vártunk. Szavakban kinyújtott kézről volt szó még tavaly, a választások után, ehelyett gőg és lenézés következett. Tehát nem ért bennünket csalódás. De nem is különösebben érdekes, miként kezeli a szocialista városvezetés az ellenzéket. A nagyobb baj az, hogy ugyanezzel a hatalmi gőggel viszonyul a szegediek problémáihoz is. A szegedi szocialisták tavalyi önkormányzati választási győzelmükből azt a tanulságot vonták le, hogy ha ilyen teljesítménnyel nyerni tudtak, akkor bármit megtehetnek. Ezért olyan megszorító politikába kezdtek, amire 2010 óta nem volt példa Szegeden. Tavaly karácsonyi ajándékként a közösségi közlekedésben a tanuló- és nyugdíjas bérletek árát 11,6%-kal, a kisgyermekes bérletet 11,1%-kal, a gyermekétkeztetést 6 százalékkal, a lakbérek mértékét átlagosan 4,5 százalékkal emelte a baloldal. Most novemberben az építményadó és az idegenforgalmi adó drasztikus emelését hajtották végre, melyek különösen a kis szegedi családi vállalkozásokat sújtják. Decemberben újabb áremelési csomag következett volna, kiterjesztve a parkolózóna határait is, ezt azonban a különböző botrányok, különösen a parkolóbérlet-botrány hatására a baloldal nem merte meglépni. Legalábbis egyelőre. Azt se felejtsük el, hogy takarékoskodást ígért

Botka László

, ehelyett költekezést láthattunk, például három alpolgármester van Szegeden több százezres fizetésért, irodáik és titkárságuk fenntartása is komoly pénzeket emészt fel, ráadásul azt sem nevezhetjük takarékoskodásnak, hogy új autóflottát is beszerzett a város, ami legalább 30 millió forintjába került a szegedi adófizetőknek. A 2014 ősze óta tapasztalható pazarlásra jó példa, hogy az önkormányzati cégek mintegy 70 millióval több városi támogatást kaptak, mint tavaly, ezen felül harminc-ötven százalékkal több ment el a cégvezetők bérére, de amikor ezzel szembesítjük a szocialistákat, elengedik a fülük mellett. Ezért is mondtam, hogy pontosan azt kaptuk a városvezetéstől, amit vártunk.

- Melyek voltak azok a célok, amelyekért kiállít idén a KDNP?

- A szegediek problémájával foglalkoztunk. Felléptünk az áremelések ellen, többször javasoltuk a turisztikai és közösségi célokat szolgáló egyházi keret visszaállítását, szorgalmaztuk a munkahelyteremtéssel együtt járó gazdaságfejlesztést. Kiálltunk a Szeged számára példátlan lehetőséggel kecsegtető olimpia megrendezése és Szeged mint versenyhelyszín mellett, és évek óta következetesen támogatjuk a szegedi stadionépítést, ami – a kormánynak és a Szeged-Csanádi Egyházmegyének hála – a közeljövőben meg is valósulhat. Ugyancsak maximálisan kiálltunk a kormány országvédő politikája mellett, aminek köszönhetően a migránsok okozta ostromállapot megszűnt Szegeden. Botka László és csapata eközben – a közvélemény józanságát látva csökkenő intenzitással ugyan, de – folyamatosan bevándorláspárti és kormányellenes álláspontot képviselt, ami ellentétes volt a szegediek érdekével is. Bevándorlásügyben egyáltalán nem viselkedett felelős városvezetőként Botka László, hiszen egyszer sem ment a határra, gyakorlatilag semmit sem tett a szegedi lakosság védelmében. Pusztán olyan nyilatkozatokkal sokkolta a helyieket, hogy a szegediek nem találkozhatnak bevándorlókkal az utcákon, miközben több ezren grasszáltak Szeged déli városrészeiben vagy épp a belvárosban. Amióta áll a kerítés, Szeged gyakorlatilag megszabadult a népvándorlók inváziójától, amiért a Fidesz–KDNP-kormány és

Orbán Viktor

miniszterelnök köszönetet érdemel tőlünk, szegediektől.

haagz

- Voltak olyan ügyek is az év folyamán, amelyekben nem sikerült a közgyűlési többséggel elfogadtatni a KDNP elképzeléseit…

- Szeged 2015-ös költségvetésében 400 milliós átcsoportosítást javasolt a KDNP, méghozzá épp a szocialisták választási ígéreteihez igazodva, vagyis javaslatunk szerint a munkahelyteremtésre és a fejlesztésekre koncentráltunk volna, továbbá az Egyházügyi Alap visszaállítását szorgalmaztuk az eredeti 40 millió forintos keretösszeggel. 15 év után szüntette meg ezt a baloldali többség, igaz már a 2014-es büdzsében nulla forint szerepelt ezen a költségvetési soron, de végül 30 millióra sikerült feltornáznunk, ám Botka László zárolta a keretet, így már az elmúlt esztendőben sem fordított erre a város semmit. Érthetetlennek tartom, hogy büntetjük az egyházi közösségeket, holott a 40 millió forint elenyésző összeg a költségvetés egészéhez képest, ráadásul, ha a muszlim bevándorlók ellátását tudta támogatni a város, akkor a zsidó és keresztény felekezeteknek a nem hitéleti célú támogatására is kell, hogy jusson forrás, tehát intézmények, közösségi terek, temetők, idegenforgalmi látványosságnak számító épületek, templomok, kápolnák fenntartására, hiszen ezek közös örökségeink, illetve értékeink közé tartoznak - felekezettől és világnézettől függetlenül.

- Mire számít 2016-ban?

- A kormány intézkedéseinek kedvező hatása Szegeden is jelentkezni fog az adórendszertől a családtámogatásig számos területen. Az uniós fejlesztések is újabb lehetőséget jelentenek a még meglévő szegedi kis- és középvállalkozásoknak, és persze a magának a városnak is. Ilyen téren tehát bizakodhatunk, noha a baloldali városvezetés valószínűleg a jövőben is a multiknak kedvező, a szegedi kisvállalkozásokat és a lakosságot sújtó neoliberális, megszorító gazdaságpolitikával igyekszik bevételhez jutni, s ezáltal a saját politikai túlélését biztosítani. A szegedi KDNP mindent megtesz annak érdekében, hogy – szövetségben a Fidesszel és a L.É.T.-tel – valós alternatívát kínáljunk a szegedieknek a baloldal politikájával szemben.

A szegedi KDNP mindent megtesz annak érdekében, hogy valós alternatívát kínáljunk a szegedieknek a baloldal politikájával szemben - részletek ITT: http://szegedma.hu/?p=599199

Szerző: Szegedma Hírportál2016. január 3.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.