Közélet

Februárban indul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program

Februárban indul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program

2016. január 29., péntek
Februárban indul a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program

Hétfőn indítja el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába című foglalkoztatást segítő programot.

Cseresnyés Péter

, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára korábban elmondta: a kormány több foglalkoztatást segítő programot is indít 2016 első felében, amelyek közül a február elsején induló projekt lesz az első. Az új program tervezett keretösszege 3 milliárd forint, amelynek révén a kormány tervei szerint 20-25 ezren léphetnek át a közfoglalkoztatásból az elsődleges munkaerőpiacra. Az államtitkár elmondta, ha egy közfoglalkoztatott a szerződése lejárta előtt piaci állást talál, akkor havonta felveheti a közfoglalkoztatási jogviszonyból a hátralévő időszakra a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegét is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.