Közélet

ÉVOSZ: fehérítheti az építőipart az 5 százalékos áfa

ÉVOSZ: fehérítheti az építőipart az 5 százalékos áfa

2016. január 3., vasárnap
ÉVOSZ: fehérítheti az építőipart az 5 százalékos áfa

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége elnöke szerint az 5 százalékra csökkentett áfa az új lakások építésénél fehérítheti a szektort.

Koji László

az M1 aktuális csatorna esti műsorában azt mondta, ezen túl nem éri majd meg az embereknek szóbeli megállapodás alapján dolgoztatni a kivitelezőt, hanem jobb lesz írásban szerződni. Emellett az építési vállalkozókat sem fogja "versenyhátrány" érni. Hozzátette ugyanakkor, hogy már 2015-ben is kevés volt a jó szakember, ezért idén az ilyen munkások többe fognak kerülni. Elmondta még, hogy a családtámogatási rendszer átalakításának köszönhetően megélénkül majd a lakásépítés, de a tervezőnek, a kivitelezőnek és a megrendelőnek nagyobb lesz a felelőssége, mint eddig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.