Közélet

Csok: jelentősen nőtt az érdeklődők száma a bankoknál

Csok: jelentősen nőtt az érdeklődők száma a bankoknál

2016. január 15., péntek
Csok: jelentősen nőtt az érdeklődők száma a bankoknál

Jelentősen nőtt az érdeklődők száma az új családi otthonteremtési kedvezmény kapcsán (csok) a bankoknál, a legtöbben új lakásra vennék fel a hitelt és rendelkeznek már a legmagasabb támogatás feltételéül szabott három gyerekkel - számoltak be az MTI által megkeresett bankok.

Az MKB Bank január 11-től fogadja a kérelmeket, az érdeklődés napról napra nő a bank válasza szerint. A tájékoztatásban idézik Bartha Ákost, a lakossági terület ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a január 4-e óta eltelt csaknem két hétben 1400 érdeklődő ügyfél kereste fel személyesen a fiókokat, a telefonos ügyfélszolgálathoz befutó hívások száma 25 százalékkal emelkedett, gyakorlatilag kizárólag a csok-kal kapcsolatos érdeklődés hatására. Az érdeklődők főbb ismérvei, hogy a lakásépítéshez vagy vásárláshoz szükséges önerőt szeretnék minimalizálni, valamint meglehetősen nagy számban szándékoznak tetőtér-beépítésre igénybe venni a kedvezményeket - számolt be a bank. Az MKB ügyvezető igazgatója többmilliárd forintos hitelállományra számít 2016-ban, az igénybevételi ütem várakozása szerint az év második felében gyorsul fel. A Takarékbank is fokozott érdeklődésről számolt be, tapasztalataik szerint a kisebb városokban, falvakban jellemzően a szerényebb jövedelmű gyermekes családok, nagyobb városokban pedig inkább a jobb módú családok, fiatal értelmiségiek érdeklődnek elsősorban. A szövetkezeti hitelintézeteknél már benyújtható a csok iránti igénylés, amennyiben az ügyfél rendelkezik a jogszabály által előírt dokumentumokkal - írják. A takarékszövetkezeti szektor központi bankjának várakozásai szerint a teljes hitelintézeti szektorban akár 30-40 százalékkal is nőhet az új lakossági jelzáloghitel-kihelyezések száma, amelyben egyebek mellett szerepet játszik a csok új feltételrendszere és a támogatáshoz kapcsolódó kedvező kamatozású hitelkonstrukció hatása is. Jelentősen javítja az ügyfelek hitelképességét, hogy a takarékoknál a csok önmagában és hitellel együtt is igényelhető lesz, ez utóbbi esetben a szövetkezeti hitelintézetek teljes egészében önerőként számítják be a csok-ot a lakáscél megvalósításához szükséges források vizsgálatakor - írják. A takarékbank tapasztalatai szerint az eddigi csok-igénylések mintegy harmadához kapcsolódik új lakáshitel igénylés is. Az UniCredit Banknál még nem elérhető a csok és a támogatott hitel, azonban a bank arról tájékoztatott, hogy már december 31-én is tapasztalt érdeklődést a lehetőség iránt. A pénzintézet fokozott hitelfelvétel-növekedésre számít, figyelembe véve, hogy a tavaly bevezetett csok esetében már a hatályba lépést követő első hónapban, azaz 2015 júliusában is az előzetesen vártat jelentősen meghaladó számú támogatási kérelem érkezett. Hozzátették: korlátokat szab az érdemi növekedésnek, hogy az értékesítés céljára épülő új lakások száma - a statisztikák tanúsága szerint - jelenleg még meglehetősen kevés. A CIB Bank is dolgozik a csok és a 3 százalékos kamattámogatott hitel mielőbbi bevezetésén. A hónap eleje óta eltelt időben a bank azt tapasztalta, hogy a csok iránt érdeklődő ügyfelek nagyobb része tervezi új lakás vásárlását, építését, mint használt ingatlan vásárlását. A kamattámogatott hitel lehetősége iránt egyelőre elenyésző érdeklődést lát a CIB. A Raiffeisen Banknál egyelőre nem elérhető a csok, a pénzintézet vizsgálja a bevezetés lehetőségét, ami válaszuk szerint középtávon várható. Az FHB Banknál január 4-től igényelhető az új támogatási forma, annak valamennyi változatával. Már az első héten voltak befogadások, a hiánytalanul beadott igénylések esetében maximum egy hónapon belül megtörténik a folyósítás. A bank új jogosultság ellenőrző alkalmazásán és kalkulátorán rekordszámú egyedi látogató tájékozódott a csokkal kapcsolatban. A legtöbb kérdés a 10+10 milliós konstrukcióra vonatkozik, de a lakásbővítést és építkezést tervezők is nagy számban érdeklődnek személyesen a bankfiókokban. Az egyéni építkezők egyik gyakran ismétlődő kérdése a szintén januártól elérhető áfavisszatérítésre vonatkozik, ez, a legfeljebb ötmillió forintos támogatási forma szintén intézhető az FHB Banknál.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.