Közélet

Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot - ezúttal Szegeden

Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot - ezúttal Szegeden

2016. január 7., csütörtök
Az Invitel és a Csodalámpa Alapítvány ismét közösen teljesített egy kívánságot - ezúttal Szegeden
Invitel_Csodalampa_kezdemenyezes

Igazi kis hercegnőhöz illő rózsaszín ágy, bútorok, hófehér mobiltelefon vagy laptop és nagyteljesítményű asztali számítógép. Csak néhány, hétköznapinak tűnő tárgy, amelyek jelenleg egyenesen a világot jelentik olyan súlyos, az élettel összeegyeztethetetlen betegségben szenvedő gyermekek számára, akik pár hónappal ezelőtt papírra vetették kívánságukat. Az Invitel és a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány Tegyünk egy kis csodát együtt! elnevezésű kezdeményezésének lezárultával a vállalat összesen négymillió forintot adományozott a szervezetnek, hogy beteg gyermekek álmait váltsa valóra. Az elmúlt időszakban immáron 15 kisgyermek élhette át azt a csodát, hogy teljesülhetett kívánsága.

A támogatási összegből az Invitel szolgáltatási területén található, érintett húsz város közül ezúttal egy szegedi óhajt teljesített az Alapítvány. Az Invitel és a Csodalámpa képviselői közösen látogattak el a tizenöt éves

Erikhez

. A számítástechnika iránt érdeklődő fiú régi álma válhatott most valóra az Alapítványtól kapott laptop által, amelyen kedvére hallgathat zenét vagy nézhet videoklipeket és filmeket. Az új eszköz segítségével Erik ráadásul könnyen tarthatja barátaival is a kapcsolatot. "Köztudomású, hogy a jókedv és az öröm rendkívül kedvezően befolyásolja a gyógyulás folyamatát, az együttműködés során mindvégig ez a gondolat vezetett bennünket. Magam is részt vettem egy-egy ajándék átadásán, ami igen megindító élmény. Felemelő érzés látni, mekkora örömöt okozunk a gyermekeknek. Ha ily módon egy kicsit is hozzájárulhatunk mielőbbi felépülésükhöz, akkor már megérte belevágni. Valódi kis hősökről van szó, akiknek az arcán egyértelműen látszik: csodával határos élményként élik meg kívánságuk teljesülését. Elismerés és köszönet illeti a húsz település lakóit és az Alapítvány odaadó munkatársait, az ő közreműködésükkel válhatnak valóra a gyermekek álmai" - fogalmazott

Iski István

, az Invitel marketingigazgatója. A gyermekálmok teljesítésében élen járó Csodalámpa Alapítvány az elmúlt tizenkét esztendőben már több mint kettőezer-hétszáz gyermeknek okozott örömöt, amely nehezen sikerülhetett volna olyan partnerek segítsége nélkül, mint az Invitel. "Nagyon örülünk, hogy a közös kezdeményezésnek és az Invitel négymillió forintos támogatásának köszönhetően még több kisgyermek álmát válthatjuk valóra. Bizonyára mindnyájunkkal előfordult már, hogy egy-egy olyan apróságnak tűnő gesztus, mint hogy ránk mosolyogtak az utcán, vagy előzékenyek voltak velünk a boltban, jobb kedvre derített bennünket. Ezek a beteg gyermekek pontosan ugyanezt élik meg a megható ajándékátadások során az alapítványunknak és partnereinknek, mint most az Invitel munkatársainak köszönhetően. Többségük a gyógyulásukat követően évek múltán is örömmel gondol vissza a meglepetésre, amiről korábban álmodni sem mert volna"- mondta

Felkai Márta

, a Csodalámpa Óhaj-Sóhaj Kívánságteljesítő Alapítvány kommunikációs szakértője.

Az Invitelről

Az Invitel a magyar telekommunikációs piac egyik meghatározó szolgáltatójaként széles körű portfolióval áll lakossági és üzleti ügyfelei rendelkezésére. Lakossági kínálatában megtalálható számos szórakoztató és multimédiás szolgáltatás, az interaktív, digitális és HD televízió éppúgy, mint a gyors internet és a telefonszolgáltatás. A vállalati piacokon a legmodernebb informatikai és felhőalapú IT-megoldásokon felül hang- és adatszolgáltatásokat nyújt partnereinek országos optikai kábelhálózatán keresztül. Az Invitel számos ügyfélszolgálati ponttal várja előfizetőit országszerte, székhelye Budaörsön található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.