Közélet

Az emlékezetkultúra színtere - Miklós Péter az Emlékpont elmúlt egy évéről

Az emlékezetkultúra színtere - Miklós Péter az Emlékpont elmúlt egy évéről

2016. január 2., szombat
Az emlékezetkultúra színtere - Miklós Péter az Emlékpont elmúlt egy évéről
miklos_peter03_gs

Tudományos konferenciák, könyvbemutatók, időszaki kiállítások hosszú sora tette mozgalmassá a hódmezővásárhelyi Emlékpont munkatársainak és látogatóinak mindennapjait a 2015. évben. Miklós Péter – aki egy éve vezeti a kommunista diktatúra évtizedeit bemutató intézményt – szerint a huszadik századi történelmi sorsfordulók és az azokhoz kapcsolódó emlékezetkultúra momentumai olyan fontos és őrzendő értékek, amelyeket megfelelő hangsúllyal kell továbbadni az újabb nemzedékeknek.

Igencsak mozgalmas évet hagyott maga mögött a hódmezővásárhelyi Emlékpont szakmai gárdája.

Miklós Péter

történész-muzeológus – aki 2015 januárjától dolgozik az intézmény vezetőjeként – elmondta: „mintegy félszáz rendezvényünk volt 2015-ben. Több tudományos konferenciát rendeztünk, számos könyvbemutatót tartottunk, valamint nagy érdeklődés mellett rendhagyó történelemóráknak is helyet adtunk”. Miklós Péter kiemelte, hogy olyan fontos huszadik századi történelmi eseményeket idéztek föl tudományos tanácskozás keretében, mint például a hetven évvel ezelőtti földreform, az első világháború, a trianoni békediktátum, vagy az 1945. évi magyarországi parlamenti választások. Konferenciával emlékeztek meg a hódmezővásárhelyi születésű

Badalik Bertalan

veszprémi püspökről - akit a kommunista korszakban megfosztottak főpásztori joghatóságától és évekre internáltak -, valamint a modern kori magyar–német együttélés történeti és politikai színtereiről.

soknemzetisegu_allamok_konf02kf

„Az Emlékpont bekapcsolódott a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévének rendezvénysorozatába, amelynek keretében előadást tartott az intézményben a kilencvenegy éves

Gulácsy Lajos

nyugalmazott kárpátaljai református püspök, aki hét évet volt kénytelen eltölteni szovjet kényszermunkatáborban. Megingathatatlan hite, a kisebbségi magyarság ügyeiért való fáradozása és derűs életszemlélete példaértékű” – fogalmazott Miklós Péter. Az intézményvezető azt is elmondta, hogy nagyon népszerűek voltak a Nemzeti Emlékezet Hete programjai. Különösen az ötven éve elhunyt

Mindszenty József

bíboros életpályáját fölidéző előadás – amelyen a főpap emlékirataiból

Kárász Zénó

színművész olvasott föl – és

Mohácsi Ferenc

olimpikon, az 1956-os melbourne-i olimpia bronzérmese visszaemlékezése vonzott sok érdeklődőt. Nagysikerű előadást tartott az Emlékpontban az elmúlt időszakban – mások mellett –

Szűrös Mátyás

egykori ideiglenes köztársasági elnök,

Jeszenszky Géza

volt külügyminiszter,

Tőkéczki László

történészprofesszor és

Nógrádi György

biztonságpolitikai szakember. A zsidóüldözés áldozatainak emlékét őrző Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely udvarán bibliai növényekből álló kis kertet alakítottak ki a nyár folyamán. „Időszaki kiállításaink elsősorban a huszadik századi magyar történelmi eseményekhez kapcsolódóak voltak: az első világháború tárgyi emlékeiből, valamint az 1944/45 fordulóján zajlott délvidéki vérengzésekről láthattak tárlatot a látogatóink, de kortárs művészeti alkotásoknak –

Dömötör Mihály

fényképeinek, illetve a vásárhelyi kerámia szimpózium résztvevői munkáinak – is helyet tudtunk biztosítani” – árulta el az intézményvezető. Hozzátette, az Emlékpont a tudományos életben is jelen van. Ennek jele, hogy a Nemzeti Emlékezet Bizottságával és a VERITAS Történetkutató Intézettel jó az együttműködés, amit több közös rendezvény is igazol, valamint hogy az intézmény együttműködési megállapodást a Kodolányi János Főiskolával.

haboru_a_felhok_felett09kf

Miklós Péter elmondta, az Emlékpont folyóiratát – az Emlékeztetőt – az eddigi online forma mellett 2015-től nyomtatott formában is megjelentetik évi két kötetben négy számmal. Emellett Emlékpont Könyvek címmel indul új sorozat, amelynek első kötete –

Vincze Gábornak

a vásárhelyi református egyház elleni kommunista föllépést bemutató kismonográfiája – 2016 tavaszán jelenik meg. Az Emlékpont küldetéséről Miklós Péter a következőket fogalmazta meg: „a huszadik századi magyar történelmi sorsfordulók – az első világháborútól Trianonon, a német és szovjet megszálláson keresztül 1956-ig és 1989-ig – és az azokhoz kapcsolódó emlékezetkultúra momentumai olyan fontos és őrzendő értékek, amelyeket megfelelő hangsúllyal kell továbbadni az újabb nemzedékeknek. Ennek szellemében dolgozunk”.

Igencsak mozgalmas évet hagyott maga mögött a hódmezővásárhelyi Emlékpont szakmai gárdája.KLIKK: http://szegedma.hu/?p=599175

Szerző: Szegedma Hírportál2016. január 1.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.