Közélet

Vádemelés a két fiatalkorú rablóval szemben

Vádemelés a két fiatalkorú rablóval szemben

2015. december 8., kedd
Vádemelés a két fiatalkorú rablóval szemben

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi és bordányi fiatalkorúval szemben, akik 2015. április 19. napján követtek el bűncselekményt.

A vádirat szerint vádlottak fenti nap éjjelén egy szegedi szórakozóhelyről hazafelé tartva egy buszpályaudvaron észrevették a láthatóan ittas állapotban sétáló, egyébként szintén kiskorú sértettet és elhatározták, hogy kirabolják. Ennek érdekében követni kezdték őt, majd odaléptek hozzá, előbb a pontos időt kérdezték meg tőle, majd azt, hogy van-e pénze. Sértett közölte, hogy nincs nála, melyet nem hittek el vádlottak, és felszólították sértettet, hogy egy kevésbé forgalmas térre kövesse őket ahol meg kell verekedniük. Ott vádlottak egyike közölte sértettel, hogy boxolnia kell vele, melyre sértett nem volt hajlandó ezért őt lökdösni, szidalmazni kezdte, majd miután földre vitte többször megütötte és a nyakára térdelt. A verekedés közben vádlott sértett zsebei nyúlva eltulajdonította okostelefonját és bankkártyáját, majd közölte vele, hogy legyőzte őt és a helyszínről társával – aki jelenlétével mindvégig szándékerősítőleg nyújott segítséget – eltávoztak. Fentieket követően egy közeli bankautómatából próbáltak meg sértett számlájáról pénzt felvenni, azonban ez sikertelen maradt, ezért a bankkártyát eltörték, majd eldobták. Az eltulajdonított mobiltelefont később ismerősüknek értékesítették, akitől a nyomozás során azt a rendőrség lefoglalta és sértettnek kiadni rendelte. Sértett a bántalmazás következtében 8 nappon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A járási ügyészség vádlottakat rablás bűntettével és elektronikus készpénz-helyettesítő eszköz felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérletével vádolja. Vádlottak bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.